2024. április 19., péntek

Ördöglakat fából

Apró és nagy méretű fajátékokat készít a zentai Szántó Gyula
Háromszintes ördöglakat, ez már egy bonyolultabb fajta

Háromszintes ördöglakat, ez már egy bonyolultabb fajta

Az utóbbi néhány évben nem telik el úgy vásár Zentán vagy kirakodóvásár a környéken, hogy a zentai Szántó Gyula ne lenne jelen érdekesebbnél érdekesebb, fából készül játékaival és különféle használati tárgyaival. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó portékái az ördöglakatok, amelyek valósággal elkápráztatják a gyerekeket, a kitartóbbak ott a helyszínen próbálják megoldani a logikai játékot, így a standjánál leginkább nagy a forgalom. Sokadalmi rendezvényekre nagyobb méretű játékait is kiviszi, hiszen mindig akad olyan, aki szívesen kipróbálja a szintén fából készült lengőtekét, csigaversenyt vagy labirintust.

Szántó Gyulát gyerekkora óta érdekelte a fa megmunkálása, mégis előbb hivatásos katonatiszt volt, majd sofőrként dolgozott, az utóbbi években egyre inkább teret hódít az életében a fából készült tárgyak, főleg játékok készítése. Esztergálással és faragással készít különféle használati tárgyakat, pl. sótartókat, gyertyatartókat, fedeles és fedél nélküli tálkákat, ugyanakkor tükrök, sámlik, fogasok, függönytartók kerülnek ki a kezei közül, és ami az utóbbi évek újdonsága, az az ördöglakatok egész sora. Ezzel a logikai játékkal Bécsben találkozott, és annyira lenyűgözte, hogy ő maga is készíteni kezdte őket.

– Három évvel ezelőtt Bécsben a karácsonyi vásáron láttam meg a fából és madzagból készült ördöglakatok egész tárházát, és azonnal szöget ütött a fejemben, hogy ilyeneket én is készíthetnék, hiszen évek óta fával dolgozom. Akkor is sofőrként voltam ott, és míg a turisták a vásárt járták, én is nézelődtem. Az egyik standnál többméternyi ördöglakatot kínáltak, az egyszerűktől kezdve az egészen bonyolultakig. Jó ideig ott ragadtam, próbálgattam őket, de mivel pénzem nem sok volt, mindössze egyet vettem tíz euróért, gondoltam, kiindulónak jó lesz. És így is történt, ez elindított egy folyamatot, és azóta ez a fő profilom. Utánanéztem, milyen ördöglakatokat lehetne még készíteni, és lassan bővítettem a kínálatomat, így már tizenvalahány fajtát gyártok. Mivel a vásárlók körében azonnal sikert arattam, nagy lendületet kaptam, hogy minél bonyolultabbakat készítsek. Én magam is szeretek velük játszani, hiszen nagyon megmozgatják az ember agyát, sok türelem és kitartás kell a megoldásukhoz, így egy igazán jó fejlesztő játékról van szó. A standomnál rendszerint nagy a forgalom, van, hogy hárman-négyen egyszerre ott állnak, és bogozzák, vezetik a madzagot, bújtatják a golyókat, karikákat. Vannak egészen egyszerűek, mindössze néhány mozdulattal megoldhatóak, de vannak többszintesek is. Az ördöglakat megfejtése felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt jó elfoglaltság, akadt olyan kuncsaftom, aki egy egész dobozra valót megvett, és saját vendéglátóipari egységében a vendégek szórakoztatására tette ki, sokan ajándéknak viszik, és sokan maguknak. Az ördöglakatok fejlesztik a logikus gondolkodást, a problémamegoldási készséget, a térlátást és a türelmet, így mindenkinek ajánlom, pláne, hogy lehet válogatni egyszerűbbek és bonyolultabbak között. A legkülönfélébb megoldásokkal találkozhat a vele játszó: egymásba kapcsolódó elemeket kell szétválasztani, kötélre fűzött karikát vagy golyót kell kiszabadítani, ki kell oldani azt, ami összebogozódott, és elronthatatlanok. Legfeljebb annyi történhet, hogy nagyon összegabalyodnak a szálak, felesleges csomók keletkeznek. A nyáron volt szerencsém Erdélyben járni, ahol szintén sok, számomra még ismeretlen válfajával találkoztam, vettem is többet, hogy én is készíthessem őket. Némelyiket még nekem sem sikerült megoldanom, olyan bonyolult, de én egy abszolút kitartó típus vagyok. Mindig érdekelt minden apró dolog működése, belseje, és ez most nagyon jól jön az ördöglakatok esetében. A Rozetta Kézművestársaság tagjaként a múlt hétvégén Békéscsabán jártam egy kirakodóvásárral egybekötött hagyományápoló rendezvényen, és ott is annyira tetszettek a közönségnek a lakatjaim, hogy teljesen kifogytam belőlük, így most nagyon rá kell dolgoznom, hogy az ünnepekre gazdag kínálatom legyen. Vásárokon tényleg sokat eladok belőlük, hiszen ezek mindössze pár száz dináros játékok, mégis minden korosztály el tud vele szórakozni. Egyik igazán népszerű ördöglakatom az, amelyiket üvegre szerelek rá, vagyis kimondottan a megadott üvegre készítek. Az üveget csak akkor tudja az illető felbontani, és meginni a tartalmát, ha megoldotta a logikai játékot, vagyis kioldotta a lakatot. Több olyan személy is volt, aki megkeresett a vásárban, hogy mutassam meg neki a megoldást, mert már az egész család bújtatgatja a madzagokat meg a golyókat, de nem boldogulnak vele, viszont az italt már nagyon szeretnék meginni. A vásárlóknak egyébként az eladás alkalmával nem tárom fel a megoldást, azt szoktam nekik mondani, hogy próbálgassák, legyenek türelmesek, gondolkodjanak, és ha végképp nem jutnak egyről a kettőre, jöjjenek el a következő vásárba, és megmutatom – mondta Szántó Gyula, majd hozzátette:

– A nagyobb méretű fajátékok nem eladásra készültek, azokat sokadalmi rendezvényekre szoktam magammal vinni, így a zentai Mosolytenger fesztiválra vagy legutóbb a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozóra, ahol játszani lehet velük. A lengőteke nagyon érdekes a gyerekeknek, azon versengenek, ki tud egy lendítéssel egyszerre több bábut fellökni, ugyanakkor a csigaversenyt is szívesen kipróbálják – mesélte Szántó Gyula.