Amikor a nyelv ünneplőbe öltözik

ger

2017. november 13., 10:17 >> 2017. november 13., 11:17

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A jó előadó, a jó szónok tanít, megérint és gyönyörködtet. Budapesten a 18. Kossuth-szónokversenyen az egész Kárpát-medence képviseltette magát, a magyarországi hallgatók mellett felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági fiatalok is pulpitusra álltak a szigorú zsűri előtt.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karán Budán megtartott kétnapos nemes vetélkedés alatt a húsznál több versenyző elsőre az előre elkészített szónoklatát mondta el hat-hat percben, majd a dr. Kiss Róbert Richárd újságíró, egyetemi tanár vezette zsűri által adott témára félórás felkészülést követően kellett rögtönzött szónoklatot „kivágni.” A vetélkedés előtt a szónokversenyhez kapcsolódó tanácskozáson az előadók a retorika történetével foglalkoztak, illetve a retorika mai szempontból való megközelítését tárták a hallgatóság elé. Vajdaságból dr. Katona Edit, az újvidéki Magyar Tanszék tanára két (Ristić Anita és Pintér Sarolta), dr. Beke Ottó, a szabadkai tanítóképző tanára pedig egy hallgatót (Gandis Csongor) kísért el a szónokversenyre. A nemes vetélkedésről lapunk Művelődés rovatában számolunk be részletesebben.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap