2024. március 29., péntek

Brnabić: Nem változik politikánk a kelet és a nyugat iránt

Zomborban ma megemlékeztek a batinai ütközet 73. évfordulójáról.

Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke miután lerótta kegyeletét az elesett harcosok emlékművénél, kiemelte, Szerbia büszkén őrzi az emlékét mindazoknak, akik életüket áldozták a szabadságért. Üzenetében kifejtette, a jelenlegi Szerbia azonos értékeken nyugszik, az antifasizmuson és a szabadságon, és hogy ez politika a mai napig nem változott.

Az első és a második világháború idején is vállt vetve harcoltak a szabadságért küzdő országok oldalán.

- Politikánk nem változott. Országunk ápolja barátságát és együttműködését a Kelettel és a Nyugattal is, az Orosz Föderációval, az EU tagállamaival, Amerikával, Kínával, az Arab Emirátusokkal, Dél-Amerika államaival és Ázsiával – emelte ki Brnabić.

A kormányfő lerótta kegyeletét a Batinai ütközetben elesett harcosok előtt

Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke ma megkoszorúzta a II. világháborúban, a batinai ütközetben elesett harcosok emlékművét.

A kormányfő ezt követően az Orosz Föderáció belgrádi nagykövetével, Aleksandar Čepurinnal koszorút helyezett el a Vörös Hadsereg második világháborús áldozatainak zombori emlékművénél.

Mirović: A szabadság hősei a jövő generációinak példaképévé válnak

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke mai üzenetében kifejtette, a batinai ütközet egyik a sok történelmi sorsdöntő pillanat közül, amely próbára tette, megedzette és megerősítette az orosz és a szerb nép barátságát és testvériségét.

- A különböző globális érdekek örökös összefonódása, a jó és a rossz ütközése következtében ma is sokan vannak olyanok, akik ezt a barátságok megingatnák – mondta a batinai ütközet 73. évfordulóján a tartományi kormány elnöke.