2024. április 19., péntek

Emlékezés a kopjafánál

Az 1944-es ártatlan áldozatok előtt tisztelegtek Zentán

Az 1944 őszén elkövetett magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek csütörtökön este Zentán a Tisza-hídnál elhelyezett emlékkopjafánál.

A megemlékezésen Sztantity Szebasztián mondott bevezetőt (Máriás Endre felvétele)

A megemlékezésen Sztantity Szebasztián mondott bevezetőt (Máriás Endre felvétele)

A megemlékezés résztvevői a Szent István-templomban megtartott gyászmisét követően közösen vonultak az emlékkopjafához, ahol a Délibáb vegyes kórus tagjaival együtt elénekelték a Himnuszt. Juhász Lassú Kornéliának, a Városi Könyvtár munkatársának köszöntője után Sztantity Szebasztián politológus, a VMSZ községi képviselője mondott bevezetőt, amelyben hangsúlyozta: ahhoz, hogy megbecsüljük a békéért hozott áldozatokat és a békéért tett erőfeszítéseket, emlékeznünk kell a háború szörnyűségeire is.

– Háború idején szomszéd szomszédnak, testvér testvérnek és ember embernek lesz farkasa. A háború állapotában nem érvényesek az emberi civilizáció társadalmi normái, törvényei és szabályai. Akkor és ott kizárólag a természetes állati ösztönök számítanak és érvényesülnek: enni, inni, gyilkolni és túlélni. Meggyőződésem, hogy az ezen szörnyűségeket megélt egyén legnagyobb kihívása felülkerekedni a természetes ösztönein, kilépni az intézményesként indult, de állatiba torkolló erőszakon, és újból civilizált emberré válni – mondta Sztantity Szebasztián. – Úgy gondolom, hogy az itt nyugvó honfitársainknak ez sikerült. Saját túlélési ösztöneiket legyőzve nem menekültek el Zentáról, itt maradtak egy komolyabb cél érdekében: azért, hogy a bevonulók bosszújától megóvják családjukat, barátaikat, azért, hogy a puszta itteni létezésükkel biztosítsák a vajdasági magyar közösség megmaradását. Több mint 70 évvel ezelőtt, november 9-én meghozott áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen ma este itt, Zentán mi, magyarok, az ő leszármazottjaik, anyanyelvünkön emlékezünk meg az előttünk élő nemzedék értünk és békéért hozott áldozatáról – fogalmazott a megemlékezés szónoka. Hozzátette: a zentai magyarság nemcsak szimbolikusan, a megemlékező szertartások és az emlékművek által őrzi az áldozatok emlékét, hanem mindennapi cselekedeteiben is.

A Délibáb vegyes kórus és Lőrinc Tímea színművésznő alkalmi produkciói, valamint az ártatlan áldozatok nevének felolvasása után az egybegyűltek megkoszorúzták az ártatlan áldozatok emlékére állított kopjafát, amelynél a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta község önkormányzata, a VMSZ, a VMDK, az MM és a Zentai Gazdakör képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.