2024. április 19., péntek

Újvidékre látogatottak a szegedi Eötvös József Gimnázium diákjai

A Svetozar Marković Gimnázium meghívására november 9-e és 11-e között Újvidékre látogatott testvériskolájuk, a szegedi Eötvös József Gimnázium 21 diákja és négy tanára.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A találkozó a Határtalanul 2017/2018 – Tanteremcsere című projektum első összejövetele. Ittlétük során a diákok négy plakátot készítettek, melyeknek témái a városok természet- és földrajzi, irodalmi, kulturális és történelmi vonatkozásai. A program keretében a szegedi diákok két tanórát is meglátogattak az itteni gimnáziumban. A vendéglátó diákok vezetésével kis csoportokban igyekeztek felfedezni a belvárost, megnéztek egy színházi előadást, és fellátogattak a Péterváradi várba. A vendégdiákokkal alkalmi beszélgetést is készítettünk, ezt keddi számunkban közöljük. Felvételünk a műhelymunkát örökíti meg a Svetozar Marković Gimnázium alagsori termében. A Határtalanul program fő támogatója a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, az újvidéki program megvalósulását és színvonalát segítette a helyi Signum és a Rekord Erdeš vállalat.