2024. március 28., csütörtök

Vajdaság

Az óbecsei gyermekorvosi rendelő (Fotó: Kancsár Izabella)

Magas lefedettségi arány

Óbecse község területén a gyermekek csaknem 99 százaléka megkapta a szükséges védőoltásokat, ez az arány pedig jóval magasabb, mint Szerbia nagyobb városaiban, ahol csökkent az oltási szint, és ezé...
Az előadás során magunkra ismerhetünk, előjön a vajdasági életérzés (Fotó: Gergely Árpád)

A vajdasági létérzés a színpadon

Tegnap tartották a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Szedjetek szét című előadás nyilvános főpróbáját, amely Domonkos István életművén alapszik. A költő még a hetvenes évek végén hagyta
Csaknem 100 kilométernyi dűlőutat szedtek rendbe a szenttamási határban (Fotó: Paraczky László)

Poroltak a tárcsás talajművelők

Pár év kimaradás után Szenttamáson a helyi közösség, a helyi földműves-szövetkezetek és mezőgazdasági termelők a közelmúltban mintegy 100 kilométernyi dűlőutat szedtek rendbe és simítottak el a köz...
Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

Megszentelték a felújított keresztet

Felújították és a topolyai Nyugati temető főbejáratánál helyezték el az egykori Szőlősori temető keresztjét. Korábban a Szent István utca egyik telkén álló feszület megmentését Tomik Nimród és csal...