2024. március 28., csütörtök
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Két Tour, két Giro, három Vuelta és egy füstölgő pisztoly

Alberto Contador visszavonult a Vuelta után

Tinédzserként láttam először ezt a spanyol bringást. Valamelyik kétezer méter feletti hágón tekert, egyedül a csoport előtt, a felhőként gomolygó ködben, hosszú percekig kiállva a nyeregből. Könnyed, szinte pattogó, ugyanakkor erőtől duzzadó, dinamikus stílusban. Végül megnyerte a szakaszt és a kiharcolt időkülönbségnek köszönhetően a Tourt is – már másodszor. Aztán elrepült néhány év, és az idei Vueltán tekert utoljára profiként Alberto Contador.

Alberto Contador Velasco Madrid egyik negyedében, Pintóban született és nevelkedett, egyszerű családban, két fiú- és egy lánytestvér mellett. Tizenöt évesen kezdett versenyezni helyi, majd országos szintű amatőr megmérettetéseken, s már a kezdetektől feltűnt tehetségével – különösen átlagon felüli hegyi képességeivel. A korai években ezért is becézték társai Pantaninak, minden idők egyik legjobb hegyimenője, a tragikusan fiatalon elhunyt olasz Marco Pantani után.

A 2003-ban profivá lett Contador első néhány hivatásos évében a spanyol ONCE-Eroski csapatban tekert, és szakaszversenyeken hívta fel magára a figyelmet – etapgyőzelmet szerzett például a Svájci vagy a Romandiai Körversenyen.
Aztán a 2007-es szezon fordulópontot hozott a bringás életében: a nagy jövővel megáldott tehetség kategóriából a világ legnagyobb bringásai közé repült, amikor 2007-ben a Discovery csapathoz került, s rögtön abban az évben megnyerte a Tour de France-t. Rögtön a rá következő szezonban – már az Astana csapat színeiben – azon ritka kerekesek sorába tartozott Giro–Vuelta-diadalával, akik egy szezonban két háromhetest is meg tudtak nyerni (legutóbb Chris Froome lett ilyen a Tour–Vuelta duplával), s nem egész 26 évesen a legfiatalabb lett, akinek mindhárom Grand Tourról volt győzelme.

Contador hamar korának domináns szakaszversenymenője lett: 2009-ben második francia körét ünnepelte, és az egyheteseken is a legnagyobb esélyesek között emlegették egészen a legutóbbi időkig: Párizs–Nizzát kétszer, Baszk Körversenyt négyszer, algarvei kört kétszer nyert, valamint diadalmaskodni tudott a Tirreno–Adriaticón és az egynapos Milánó–Torinón is. Hazája háromhetesét 2008 után további két alkalommal, 2012-ben és 2014-ben nyerte meg. A 2011-től 2016-ig terjedő időszakban egyébként a Saxo Bank csapat tagja volt. A periódus meghatározónak bizonyult az életében, s ő is kulcsembere volt az alakulatnak, amely szinte mindig köré építette stratégiáját a fontos eseményeken, ha rajthoz állt.

Karrierje csúcsán még az egyéni időfutamban is kiemelkedő volt. Annak ellenére, hogy átlagos termetű (1,76 méter) és hegyi specialistaként rendkívül könnyű izomzatú-testű kerékpáros (kb. 62 kg), sokszor verte meg még sík kronókon is a nálánál nagyobb, „erősebb” időfutam-specialistákat. Nemritkán ennek a képességének köszönhette összetettbeli diadalait, hiszen a hegyi szakaszokon kiharcolt időkülönbségeket általában sikerült megtartania – sőt időnként még növelnie is – a szakaszversenyeken megszokott hosszú időfutamokon.

Teljes név: Alberto Contador Velasco

Becenév: A Pisztolyos, A Fegyveres (El Pistolero)

Született: 1982. december 6., Madrid

Magasság: 1,76 méter

Testsúly: 62 kg

Profi csapatok:

ONCE–Eroski (2003–2006)

Discovery Channel (2007)

Astana (2008–2010)

SaxoBank–SunGard (2011–2016)

Trek–Segafredo (2017)

Fontosabb győzelmek:

Tour de France, összetett (2007, 2009)

Tour de France, 3 szakasz (2007, 2009)

Giro d’Italia, összetett (2008, 2015)

Vuelta a España, összetett (2008, 2012, 2014)

Vuelta, 5 szakasz (2008, 2012, 2014)

Párizs–Nizza (2007, 2010)

Tirreno–Adriatico (2014)

Baszk Körverseny (2008, 2009, 2014, 2016)

Spanyol nemzeti időfutam-bajnokság (2009)

Milánó–Torino (2012)

Egyéb: Arany Kerékpár díj (Vélo d’Or) (2007, 2008, 2009, 2014)

Utolsó háromhetesét 2015-ben nyerte meg (Giro d’Italia). Összesen hét háromhetest tudott megnyerni, s rekordot jelentő négyszer kapta meg a kerékpársport világának legrangosabb díját, az Arany Kerékpárt (Vélo d’Or – 2007, 2008, 2009, 2014). Az országúti kerékpározás rajongói sokáig fognak emlékezni rövid, de parádés rivalizálására a luxemburgi Andy Schleckkel, akivel a Tour de France történetének kimagaslóan izgalmas összetettküzdelmeit szállították 2009-ben és 2010-ben.

Az illusztris pályafutás csattanós befejezéssel zárult – az ekkor már veterán spanyol az idei Vuelta utolsó hegyi szakaszán, a félelmetes Angliru hegyen végződő királyetapon tudott egyéni szökés végén győzni.