MagyarZó Pistike messéi

MagyarZó Pistike

2017. november 12., 09:06 >> 2017. november 12., 10:06

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Amama mindig talál valamit, amivel felhergeli atatát.

– Nem tudod, Tegyula, hogy hol van Szurinám? Éppen kíváncsi vagyok.

– Nincs okosabb dolgod, Tematild, mint hogy ilyen hülyeségekkel zavarj újságolvasás közben?

– Egyáltalán nem hülyeség, mert hallottam az Ivicától, hogy Szurinám az új barátunk. Azért érdekel, hogy hogy hol van, mert hátha jövőre odamegyünk nyaralni.

– Oda bajosan megyünk nyaralni, Tematild, mert Szurinám a világ másik végében van, valahol Dél-Amerikában. Amennyire emlékszem a földrajzórákról, egy egykori holland gyarmatról van szó, félmillió lakossal, áthatolhatatlan esőerdőkkel, szavannákkal és elviselhetetlenül forró egyenlítői éghajlattal. Ami pedig a velük való barátságot illeti, ez csak a Dacsics külügyminiszter meséje. Azért nevezi őket barátunknak, mert így akarja kifejezni háláját, amiért visszavonták Koszovó elismerését.

– Már megint Koszovónál lukadunk ki! – füstölge a Zacsek. – Nekem úgy tűnik, hogy a külügyminisztériumban mást se csinálnak, mint a koszovói délibábot kergetik. Úgy ünneplik Szurinám döntését, mintha ettől gyökeresen megváltozna a helyzet, és a Koszovót elismerő mind a száz ország megváltoztatná álláspontját. Majd holnapután, kiskedden!

– Mit tudja maga, Zacsek, lehet is, hogy tényleg bekövetkezik az a lavina, amiről Dacsics álmodozik – inté őt atata. – Maga talán, mint lojális állampolgár, nem örülne egy ilyen fordulatnak? Annak, hogy visszakapnánk Koszovót? És mind az egymillió-kilencszázezer szorgalmas sipi testvér ismét Szerbiához tartozna? Képzelje csak el, akkor milyen gyors ütemben fejlődne az ország! Nem győzne ámuldozni a valutaalap, és dicsekedni vele a vezetőnk.

Pistike

– Ami igaz, az igaz, tényleg szorgalmasak – kotyoga közbe amama. – Emlékszem, úgy fűrészelték a tűzifát, hogy öröm volt nézni! És hogy furikáztak a triciklikkel! Mint Vulin az Audijával. Mindig lehetett rájuk számítani.

– Tudja, Gyula zomzéd, hogy én minek örülnék? – folytatá a Zacsek. – Ha Dacsicsék arról álmodoznának, hogy hogyan jussunk be minél előbb az unióba. De úgy látom, hogy kisebb gondjuk is nagyobb ennél.

– Ne politizáljatok annyit, Tegyula! – figyelmezteté a vitázókat amama. – Én meg annak örülnék, ha tényleg összebarátkoznánk ezzel a trópusi országgal, és beindulna az együttműködés. Nagy hasznunk lehetne belőle, különösen most, a tél küszöbén.

– Mi köze Szurinámnak a mi téli viszonyainkhoz, Tematild? – csodálkoza atata.

– Az a köze, Tegyula, hogy ilyenkor mindenkinek szüksége van vitamindús trópusi termékekre, narancsra, mangóra, papayára. Szurinámban ez mind biztosan bagatell olcsó, és mint barátoknak, nekünk is olcsón szállítanák.

– Ne izgulj, Tematild, majd csak megleszünk papaya nélkül is – legyinte atata.

Ja és ül Ivica a minisztériumi irodájában, amikor váratlanul, mint Hoyt Yee az Andrics körúton, megjelenik előtte egy dzsinn:

– Kedves Gazdám, teljesítem három kívánságod! – mondja neki ékes szerb nyelven, mert tudja, hogy a tárcavezető hadilábon áll az angollal.

– Először is kérek egy finom forró kaficát! – adja ki az utasítást Ivica.

Még ki se mondta, máris ott gőzölög az asztalon az illatos fekete.

Ez tényleg beváltja ígéreteit, nem úgy, mint ahogy mi szoktuk, morfondírozik magában a politikus, és elhatározza, hogy újabb próbát tesz a dzsinnel.

– Egy trópusi szigeten akarok lenni gyönyörű nők társaságában, akik ellenállhatatlannak találják az éneklésemet!

Puff, egy szép homokos tengerparton találja magát, körbevéve egy csomó monokinis szépséggel, akik ámulva hallgatják zengő baritonját.

– Ez az! – kiáltja elégedetten a miniszter. – Végül azt kívánom, hogy mindenki vonja vissza Koszovó elismerését!

Erre puff!, szertefoszlik a délibáb, eltűnik a tengerpart és a gyönyörű nők, és Ivica ott találja magát minisztériumi irodájában.

Kívánsága kiütötte a biztosítékot a dzsinnél.

Ámde még Szurinámnál is izgalmasabb kérdés, hogy lesz-e újabb rendkívüli választás a belgrádival egy időben?

Úgy látszik, tényleg igaz a kormánypropaganda, hogy kiváló eredményeket érünk el, ahogyan nap, mint nap tömik a fejünket a tévében – bólogata a Zacsek. – Annyira tele van az államkassza, hogy már azt se tudja a kormány, hogy mire költse el a milliókat.

Honnan szedi ezt a marhaságot, Zacsek, amikor a minimális nyugdíjemelésre is alig tudták összekaparni a pénzt?

Onnan, hogy ha nem így lenne, ha nem lenne kidobni való pénzük, akkor fel sem merülne, hogy tartsanak-e újabb előrehozott szkupstinai választásokat, amikor alig hét hónapja voksoltunk utoljára. Tudja maga, Gyula zomzéd, hogy mibe kerül egy ilyen szavazás? Olvastam, hogy a haladók öt éve alatt háromszor írtak ki rendkívüli választásokat, ami már alighanem Guinness-rekord! Mutasson nekem még egy országot, ahol minden félévben választanak képviselőket, csak azért, mert a kormánypártban úgy spekulálnak, hogy most még legyőzhetik az ellenzéket, és tovább tartósíthatják a hatalmukat.

Na és, mit izgatja magát, Zacsek? Olyan fárasztó magának az a félévenkénti karikázás? Letörik a keze?

Nem a fáradtságról van szó, hanem arról, hogy az említett három rendkívüli voksolásra nem kevesebb, mint 5,4 milliárd dinárt költöttek az államkasszából. Vagyis az én, azaz az adófizetők pénzéből! Méghozzá feleslegesen. Ez akkora hatalmas összeg, hogy egy új Duna-hidat lehetett volna építeni rajta, vagy tizenkét iskolát meg tizennyolc napközit.

Már megint smucigoskodik, Zacsek – inté őt atata. – Nem volt maguknál skót a családban? Merthogy folyton saját önző érdekei szempontjából szemléli az országos ügyeket. Ha a kormány megítélése szerint az aktuális helyzet ezt így kívánja, akkor ehhez a megoldáshoz kell folyamodni, punktum. Kár lázadozni ellene. Lehet, hogy nincs is szükség arra az újabb Duna-hídra vagy iskolákra, napközikre.

Nekem már tényleg nincs rájuk szükségem, de arra sem, hogy valakik a választások címén nyerészkedjenek.

Egy polgármester meglátogatja a szomszéd városban hivatali kollégáját, és elképedve látja, hogy milyen nagy lábon él. Bizalmasan megkérdi tőle:

Pártbeliek vagyunk, áruld már el, hogy sikerült így megtollasodnod?

Nos, látod ott azt a tízemeletes épületet?

Látom.

Az építésnél öt százalék az én zsebembe ment. Csináld te is így!

A kolléga hazamegy, egy fél év múlva ő látja vendégül a szomszédot.

Le a kalappal előtted! Micsoda gazdagság, micsoda luxus! Hogy sikerült ez neked?

Látod ott azt a hidat?

Nem látom.

Száz százalék.

 

PISTIKE, trópusi barát és skót spekuláns


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap