2024. március 28., csütörtök

Folyamatos beruházások az óvodákban

Némely régi építésű óvoda és napközi felújításra szorul

A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény 55 épületben folytat oktató-nevelő munkát Szabadka Város területén. Ehhez csatlakozik a központi konyha és az igazgatóság épülete. Ami a felhasználók számát illeti, az idén rekord magas számról beszélhetünk, 4075 gyermek iratkozott be, ami körülbelül 180-nal több, mint tavaly. Az intézménynek jelenleg 448 alkalmazottja van, és további hatvan személyt alkalmaznak ügynökségen keresztül, azonban ezt a számot a közeljövőben mintegy negyven fővel kénytelenek csökkenteni. Az elmúlt időszakban több írás született különböző portálokon az intézményben tapasztalható nem megfelelő körülményekről, különös tekintettel a Marjai Mária napközi állapotáról. Ennek apropóján kerestük fel Veljko Vojnićot, az intézmény műszaki igazgatóját.

Mit mondhatunk el az intézmény működéséről?

A Marjai Mária napközi (Fotó: Gergely Árpád)

A Marjai Mária napközi (Fotó: Gergely Árpád)

– A hónap elején a zombori iskolaigazgatóság ellenőrizte a munkánkat, és a legmagasabb osztályzatot kaptuk. Ezzel nemcsak Vajdaságban, hanem országszerte az egyik legjobb intézménynek bizonyultunk. A tevékenységünk hét szegmensét vizsgálták, köztük a hivatalos dokumentumokat, az épületek felszereltségét, a felhasználóink személyes biztonságát, az előírt és tervezett programok megvalósítását. Az eredménnyel természetesen elégedettek vagyunk, hisz nagyon nehéz ilyen eredményt elérni. Az is fontos, hogy az állami revizor megvizsgálta a rendelkezésünkre álló pénzeszközök felhasználását, és a jelentése pozitív. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a törvénnyel összhangban végezzük a feladatainkat.

Milyen eszközök állnak a rendelkezésükre?

– Ami a pénzt illeti, a városi költségvetésnek csaknem a tíz százalékával rendelkezünk. Tudjuk, hogy ez nagy megterhelést jelent a költségvetésnek. Ennek ellenére ez sem tudja fedni az összes igényünket, különösen az épületek fenntartását. Annál is inkább, mivel a legtöbb épületben semmiféle befektetést nem foganatosítottak harminc évig, és a számos infrastrukturális, funkcionális probléma kulminálódik, és egymás után jelennek meg. Ez év februárjában az alacsony hőmérséklet miatt nagy károk keletkeztek több épületünk fűtési rendszerében, csövek repedtek szét. Ennek oka az volt, hogy a munkálatokat annak idején nem megfelelően végezték el. Nagy mennyiségű anyagi eszközökre volt szükségünk, hogy megoldjuk a problémát, és hogy esztétikailag is rendbe hozzuk az épületet.

Milyen infrastrukturális befektetésük volt az elmúlt időszakban?

– 2015 óta sikerült megoldani a legnagyobb biztonsági kockázatként számon tartott villámhárítók problémáját, emellett több helyen gondjaink voltak az elektromos installációkkal. A szennyvízelvezető rendszerünk esetében több helyen sikerült kicserélnünk a csöveket és felújítanunk a rendszert. Reményeink szerint a jövőben tovább folytatjuk a kanalizációs rendszer szanálását. A Marjai Mária napköziben problémáink voltak mind a szennyvízelvezetővel, mind a vízvezetékekkel, a szennyvíz az utcára szivárgott. Ezt is megoldottuk. Infrastrukturális gondjaink pillanatnyilag nincsenek egyik épületnél sem, függetlenül attól, hogy egyes szülők irányából voltak kifogások. Természetesen naponta szembesülünk kisebb-nagyobb meghibásodásokkal, és már ezek elhárítása is anyagi eszközöket vesz igénybe.

Említette a Marjai Mária napközit, ami az utóbbi időben több helyen is szóba került. Jelenleg milyen a helyzet?

– Ami azt a napközit illeti, elmondhatom, hogy a felhasználóink szüleinek nagy többsége elégedett a körülményekkel, és az ott-tartózkodással. A cikkekben az épület lépcsőjét katasztrofális állapotban lévőnek mondták, valójában azonban csak esztétikai sérülésről beszélhetünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy így fogjuk hagyni, tervbe van véve a felújítása, de nem mondhatjuk, hogy nem biztonságos. A napközivel kapcsolatban azt is nehezményezték, hogy kevés az ott dolgozók száma. A tény az, hogy abba a csoportba 26 gyereket írattak be, és a tapasztalatok alapján átlagosan 15–16 gyerek tartózkodik az épületben. Egy ekkora csoport esetében a két óvónő elegendő, és a törvények sem teszik lehetővé több óvónő alkalmazását. Azt a vádat is hallhattuk, hogy nincs elegendő zöldség és gyümölcs az étrendben. Ezt is folyamatosan ellenőrizzük, és minden gyerek megkapja a szükséges tápanyagmennyiséget. Minden korosztály más standardok szerint étkezik, és szerencsére mára az sem történhet meg, hogy a helyi önkormányzat költségvetéséből nem jut elegendő pénz a felhasználóink étkeztetésére.

A jövőre nézve milyen befektetéseket terveznek, és milyen forrásból fogják ezeket finanszírozni?

A vitatott lépcső a Marjai Mária napköziben (Fotó: Gergely Árpád)

A vitatott lépcső a Marjai Mária napköziben (Fotó: Gergely Árpád)

– Az épületek fenntartása céljából az intézményünk másfél millió dinárt kapott a közelmúltban, ami nem elegendő minden épület felújításához. Az erre vonatkozó közbeszerzési pályázatot kiírtuk, megvan a kivitelező, már csak a szerződés aláírása van hátra, hogy elkezdődhessenek a munkák. Ezek körülbelül 20 épületet érintenek nemcsak a városban, hanem a környező településeken is. A befektetés különböző munkálatokat foglal magában, és reményeink szerint év végéig befejeződnek. A Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság által kiírt pályázaton 2,2 millió dinárt nyertünk a legrosszabb állapotban lévő épületünk, a Frangepán utcai Mókus óvoda felújítására. Ez az épület nincs szigetelve, a nyílászárók elavultak stb. Emellett több kisebb projektünk van, amit jóváhagytak. A vége felé jár a központi konyhánk felújítási projektjének elkészítése. Erre azért volt szükség, mert naponta körülbelül 10 000 adag ételt készítünk, és remélem, hogy a jövő év elején elkezdődhet a felújítás.

Szeptember folyamán megalakult a Naša Radostba járók szüleinek nem formális egyesülete. Önök kapcsolatba léptek már az egyesülettel?

– Nem, az eddigiek során nem léptünk velük kapcsolatba. Az országban a nem formális szervezetek nem képezik az oktató-nevelői rendszer részét, és nincs törvényes alapja a velük való együttműködésnek. A szervezet munkássága ismeretlen előttünk, nem tudjuk, mivel foglalkoznak.

Nyitókép: A Marjai Mária napközi (Fotó: Gergely Árpád)