2024. március 28., csütörtök

A jövő héten kiderül, lesz-e előrehozott választás

Vučić: Ma Belgrád az ország legnagyobb építőhelye

Az előrehozott parlamenti választásokról még nem született döntés. Erről várhatóan a jövő héten dönt a párt (Szerb Haladó Párt) – emelte ki Aleksandar Vučić államfő tegnap a Belgrád víziváros építkezésén tett látogatása során. Közölte egyben, ő ellenzi az előrehozott választásokat, de, mint mondta, vannak észérvek, melyek mellette szólnak.

Vučić: Már most látom, hogy nagyon szép épületek lesznek itt (Fotó: Beta)

Vučić: Már most látom, hogy nagyon szép épületek lesznek itt (Fotó: Beta)

– Kellő komolysággal kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen számos problémával szembe kell néznünk az előttünk álló években. Az állam és a lakosság számára kulcsfontosságú kérdésekben kell döntést hoznunk, ezért úgy érzem, nincs itt az ideje az előrehozott parlamenti választásoknak. Ugyanakkor az elnökválasztáson Belgrádban veszítettünk, de az ország területén megszerzett szavazatokkal kimagasló fölényt szereztünk. Akarom mondani: nem veszítettünk Belgrádban, csak az ellenzéki pártok együtt több szavazatot gyűjtöttek be, mint én magam. Korrekt lenne, ha a helyhatósági választásokon nem takaróznánk az elnökválasztás eredményével – hangsúlyozta Vučić.

Mint mondta, ők nem tartanak attól, hogy rosszul szerepelnek majd a belgrádi választásokon, hiszen nincs mit rejtegetniük, nem úgy ellenfeleiknek. Folytatta: – Párttársaim között vannak, akik kitartanak amellett, hogy szükség van az előrehozott választásokra. Ők azzal érvelnek, hogy a februárban megtartandó parlamenti választásokkal négy éven keresztül nyugodtan végezhetnénk a munkánkat, és befejezhetnénk mindazt, amit elkezdtünk, hogy aztán 2022-ben minden szinten megtartsuk a választásokat. Várhatóan a jövő héten meghozzuk a döntést – mondta.

MÉG 2025 ELŐTT EU-TAGSÁG

Újságírói kérdésre, miszerint bátorítóan hangzott Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének megjegyzése, miszerint Szerbia még 2025 előtt csatlakozhat az Európai Unióhoz, Vučić elmondta, mindenképpen jó hír ez az ország számára, de Szerbiának addig nagyon sok tennivalója van még. Még sok nyitott kérdés van, amiről senki nem kíván beszélgetni, illetve részt vállalni.

– Így nem leszünk az Európai Unió tagjai. Mindenekelőtt látnunk kell, hogyan oldjuk meg a viszonyunkat Prištinával  – hangsúlyozta Vučić. Elmondta, sok minden függ az EU-tagállamoktól, illetve attól, hogyan viszonyulnak Koszovó kérdéséhez. De Vučić szerint ez a dátum pontos jövőképet ad az ország számára. Kiemelte, lehet, hogy az EU-tagságra már korábban is sor kerülhet, már 2023-ban.

– Erre is van lehetőség, de ezt nem ígérhetem – mondta az államfő.

A KORTÁRSBÁNTALMAZÁS NEM EGYSZERŰ KÉRDÉS

Szóba került a kortársbántalmazás is. Újságírói kérdésre, miszerint miért nem született még meg az Aleksa-törvény, Vučić elmondta, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Jogászok dolgoznak már a törvény kidolgozásán.

– Amikor a gyerekek jogairól és védelméről van szó, a minisztériumok fedik egymást. A bántalmazott gyermek jogait is védeni kell, de a bántalmazó gyerekek jogait is. Kiskorúakról van szó, így egyáltalán nem egyszerű ezzel foglalkozni, több szemszögből kell megvizsgálni a problémát – emelte ki. Folytatta: – A Tijana-törvény kapcsán pedig felszólítottam az illetékeseket, találjanak módot arra, hogy a petícióban megfogalmazott pontok többségét el tudjuk fogadni. De ez sem egyszerű. Számos európai szabályozás megköti a kezünket. Ha valaki a személyes véleményemet kérné arról, hogy támogatom-e a gyermekbántalmazók, a gyermekgyilkosok halálbüntetését, azt mondanám, igen. Európában azonban már nincs halálbüntetés. Ugyanakkor az életfogytiglannál, ami 25 év után módosítható, többnek tűnik a 40 éves megszabott börtönbüntetés. Vagyis több jogi kérdést meg kell fogalmazni. Hiszek abban, hogy az állami szervek megtalálják a módot arra, hogy ennek a jelenségnek gátat vessünk – mondta.

BELGRÁD UTÁN MÁS VÁROSOK IS

Miközben az államelnök körsétát tett a Belgrád víziváros építkezésén, kiemelte, hogy kiváló ez a projektum. És amióta SZHP-s polgármestere van Belgrádnak, félmilliárd euróval csökkentették a város adósságát. Hozzátette, a főváros az ország legnagyobb építkezőhelyévé vált.

Nem késnek a munkálatok – emelte ki az államfő – így március végén már beköltözhetnek az első lakók a Belgrád víziváros első két épületébe.

– Egyesek arról beszéltek, hogy az épületek süllyednek. Azt gondolom, rosszat álmodtak. Nem haragszom rájuk. Már most látszik, hogy nagyon szép épületek lesznek ezek – emelte ki Vučić.

Jelenleg 700 építőmunkás dolgozik a Száva partján. A tömbépületek munkálatai után a BW Galeria készül el, ami 2020-ra a Balkán-félsziget legnagyobb bevásárlóközpontjának számít majd a maga 350 ezer négyzetméterével. És hamarosan megkezdődik a Belgrád-torony építése is.

Rámutatott, miután egyre jobbak a gazdasági mutatók, javul az állam pénzügyi helyzete, így hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy más városokban is hasonló projektumok valósuljanak meg. Kiemelte, arra számít, hogy így az új munkahelyek létesülnek majd, aminek köszönhetően tovább nő a bruttó hazai termék (GDP).