2024. április 20., szombat

Megszűnik a nyári vízhiány

Bácsfeketehegyen az utóbbi időszak egyik legjelentősebb beruházása zajlik – Több száz méter új fő vezeték került lehelyezésre – A új kút beüzemeléséhez már csak az áramot kell beszerelni

Kishegyes község kommunális vállalata, a Kishegyes Komunál Közvállalat igen jelentős felújítási munkálatokat végez a bácsfeketehegyi vízhálózaton. Többek között több száz méter új fő vezetéket fektettek le, és egy új kutat létesítettek. A munkálatokra valóban szükség volt, hiszen a nyári, száraz időszakban a vízszolgáltatás igencsak nagy nehézségekbe ütközött.

Az áram bevezetése után beüzemelhető lesz az új kút (Lakatos János felvétele)

Az áram bevezetése után beüzemelhető lesz az új kút (Lakatos János felvétele)

Kormányos Levente, a Komunál Közvállalat igazgatója arról számolt be a beruházás kapcsán, hogy a falu körülbelül egyharmadának megoldódik a vízellátása.

– Az elmúlt évek egyik legjelentősebb beruházása ez. Mintegy 800 méter fő vezetéket fektettünk le a Fő utcán található Jela vendéglőtől az új kútig. Ezen a szakaszon több vízaknát is létrehoztunk, amelyeken keresztül a későbbiekben bővíteni tudjuk a hálózatot. Terveink szerint jövőre a mellékutcákat is rákapcsoljuk erre a hálózatra, valamint a vízaknák segítségével mosatni is tudjuk a hálózatot. Az új kút reményeink szerint a falu egyharmadát lesz képes ellátni, illetve segítségére lesz a már meglévő kútnak, mert az nem tud kellő mennyiségű vizet adni. Az új kúttal jelentősen megnöveljük a vízhálózat kapacitását – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy az új kút építése befejeződött, már csak kisebb simítások maradtak hátra. A kút beüzemeléséhez már csak a villanyáramot kell bekötni, jelenleg az engedélyre várnak. A beruházást különösen indokolttá tették a korábbi vízgondok, ezért a közvállalat saját eszközeiből valósította meg a projektumot.

– Az idei év igen aszályos volt, hosszú, meleg nyárral. Bizonyos időszakokban vagy egyáltalán nem volt víz, vagy csak nagyon kevés. Az új kúttal az a cél, hogy folyamatosan legyen elég vizük a bácsfeketehegyieknek. Ez egy értékben és munkában is igen jelentős beruházás volt, nagy erőket fektetettünk bele, hogy minél hamarabb és jobban megoldjuk. Elmondhatom, hogy szinte teljesen önerőből történt a kivitelezés. Külső vállalatot nem kellett alkalmaznunk sem a hálózat kiépítéséhez, sem a kút kivitelezéséhez és felszereléséhez. Emellett a már meglévő hálózaton is létrehoztunk vízaknákat, amelyek segítségével a régi hálózat egyes szakaszait tudjuk mosatni. Kiemelném, hogy a két régi kúton is végeztünk felújítási munkálatokat – számolt be Kormányos.

A közvállalat egyébirányú tevékenységeket is végez Bácsfeketehegyen: egyrészt megnövekedett a karbantartott zöldfelület, másrészt folyamatossá vált a szemételszállítás – emelte ki az igazgató.

– Mindkét temetőt és a környéküket karbantartjuk, de emellett a faluban is nagyobb zöldfelületet tartunk karban, mint korábban. Az eddigihez hozzájött a körforgalom és annak a környéke. Külön kiemelném, hogy Bácsfeketehegyen, akárcsak a község másik két településén, folyamatosan működik a szemételszállítás. Bácsfeketehegyen több mint ezer szemeteskukát osztottunk ki a lakosságnak. Minden csütörtökön teherautóval hordjuk el a szemetet. Az őszi időszakban a bácsfeketehegyi helyi közösséggel együttműködve elhordjuk az avart is. Ez az akció ingyenes, és minden pénteken kerül rá sor. Ennek köszönhetően Bácsfeketehegyen és Kishegyesen is jelentősen sikerült visszaszorítanunk az avarégetést – fogalmazott Kormányos.