2024. április 20., szombat

Várják a nyugdíjasokat

Ada községben változatos programokat szervez a VMSZ nyugdíjasfóruma

A Vajdasági Magyar Szövetség Ada községi nyugdíjasfóruma novembertől hetente egy alkalommal összejövetelt szervez a nyugdíjasoknak Adán, Moholon és Törökfaluban, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt kötetlen beszélgetésre és barátkozásra, valamint különféle programokat szerveznek a számukra.

Mészáros Tibor, a községi nyugdíjasfórum vezetője elmondta, az összejövetelek célja, hogy a nyugdíjasok találkozzanak és beszélgessenek egymással, valamint ezáltal jobban megismerjék egymást. Kiemelte, hogy az összejöveteleket Adán szerdánként 16 órától tartják meg a VMSZ-irodában, ahol külön helyisége van a nyugdíjasfórumnak. Moholon csütörtökönként rendezik meg 16 órától a helyi közösség épületében, ahol egyébként már két éve sikeresen zajlanak ezek az összejövetelek. Törökfaluban hétvégenként találkoznak a nyugdíjasok a Százszorszép Művelődési Egyesület székházában.

Adán kedden tartotta meg az első, őszi összejövetelét a VMSZ nyugdíjasfóruma. Mészáros Tibor megjegyezte, hogy az elkövetkezőkben különféle programokra várják a nyugdíjasokat. Novemberben 8-án, szerdán 8 órától a nyugdíjasfórum tagjai díjmentesen vehettek részt az idősek tornafoglalkozásán Adán a nyugdíjas-egyesület székházában. November 9-én, csütörtökön 16 órától Adán a nyugdíjasfórum székhelyén szakemberek az egészséges életmódról és táplálkozásról tartanak ismeretterjesztő előadást a nyugdíjasoknak. November 11-én ugyanitt 7 és 11 óra között ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérésre várják az érdeklődőket a helyi egészségház szakembereinek közreműködésével. Moholon november 16-án 17 órától a helyi közösség épületében bábelőadást szerveznek, amelyre a nyugdíjas nagyszülőkkel együtt várják a gyerekeket és a szülőket is. Mészáros Tibor hozzátette, hogy a továbbiakban újabb programokat is terveznek, köztük Mikulás-bált és karácsonyi rendezvényeket. Elmondta, hogy novemberben elindítják a VMSZ Ada községi nyugdíjasfórumának Facebook-oldalát, amelyen fényképgalériákban számolnak be a tevékenységükről. A községi nyugdíjasfórum vezetője mindenkit arra biztatott, hogy jelentkezzenek be az oldalra, és küldjék el hozzászólásaikat, észrevételeiket, illetve azon is tájékozódjanak a nyugdíjasfórum terveiről.