2024. április 20., szombat

Koncerttel ünnepelnek

A pedagógusok napja alkalmából hangversenyt tartanak ma a szabadkai Zeneiskola tanárai. A koncertre 19 órától kerül sor a városháza dísztermében, ahova minden zenekedvelőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan. A koncertről Dragana Nikolićot, a szabadkai Zeneiskola igazgatóját kérdeztük.

– Iskolánk tanárai más alkalmakkor is fellépnek a közönség előtt, de most úgy gondoltuk, hogy egy különleges koncerttel emlékezünk meg a pedagógusok napjáról. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy jó zenét, szép estét és kellemes élményeket ajándékozzunk a szabadkaiaknak, kiváltképp a tanároknak, a tanügyi dolgozóknak. Ebben segítségünkre volt Szabadka önkormányzata, támogatták az ötletünket, részt vettek a szervezésben, a meghívásunk pedig eljutott a tanárkollégákhoz. Nagy öröm számunkra, hogy a koncertet közösen hozhattuk létre és a tanáraink felléphetnek. Úgy vélem, hogy ez sokat jelent a diákoknak is, mert a tanárok ezáltal jó példával járnak elöl. Növelik a tekintélyüket a tanítványok előtt, a diákok büszkék lehetnek a tanáraikra, amikor színpadon látják őket. A hangversenyen fellép néhány volt diákunk, sőt egy jelenlegi is, továbbá kamarazenekar, szólisták és az énekkar, amely szintén tanárokból áll. Klasszikus zenei repertoárt adunk elő, de lesz egy gospel műsor is. Tartalmas programra és meglepetésekre is számíthat a zenekedvelő közönség. Fontosnak tartom, hogy köszönetet mondjak azoknak a tanároknak, akik részt vesznek a koncerten – hallottuk Dragana Nikolićtól.

A hangversenyről számolt be lapunknak Zsiga Pál, a szabadkai Zeneiskola hegedűtanára, a koncert egyik szervezője is:

– A koncert ötlete Dragana Nikolić igazgatónőtől ered. Megkért, hogy segítsek a szervezésben, amit örömmel vállaltam el. Jómagam is nagyon szeretek fellépni és hozzám hasonlóan több tanárunk aktív zenész is egyben. A sok munka mellett kihívás számunkra ez a koncert, de nagy örömet is jelent. Színes, vegyes és tartalmas repertoárt adunk elő. Fellép a Garden Quartet, fellépnek a 110 éves Szabadkai Filharmónia tagjai, elvégre a Szabadkai Filharmóniát mindig is a szabadkai zenede tanárai alkották. Nem szeretnék mindent elárulni a koncertről, de lesz egy nagyon szép nyitány, mivel pedig idén és jövőre Schubert-év van, megemlékezünk a nagy zeneszerzőről is. Fontosnak tartom, hogy időnként a tanárok is fellépjenek. A szülőknek is érdemes látniuk, hogy kik tanítják a gyerekeiket. Tanáraink a hangszereik nagy mesterei, és ezt meg is mutatják a színpadon – hallottuk Zsiga Páltól, aki az évfordulók kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy jövőre 150 éves lesz a szabadkai Zeneiskola.