2024. március 29., péntek

Bővül a térfigyelő rendszer

Bácsfeketehegyen újabb térfigyelő kamerákat helyeznek ki – Idén is ingyenes az avarkihordás – Befejezés előtt a vízvezeték-hálózat felújítása

A bácsfeketehegyi helyi közösségben zajlanak a szokásos őszi munkálatok, emellett egy rendkívüli feladat hárult az intézményre. Bojtos Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke ennek kapcsán elmondta lapunknak, hogy randalírozók miatt kell a közbiztonság javítását megoldaniuk.

– Ismeretlen randalírozók sok mindent tönkretesznek a faluban, ezért úgy éreztük, hogy javítanunk kell a közbiztonságot a faluban. A Kultúrotthon és a színház környékén újabb térfigyelő kamerákat helyezünk ki. Ez lefedi a parkot is, mivel épp itt szaggatták ki a földből és verték szét a padokat. Rettenetes kárt okoztak ebben a parkban, ahol hotspot van, ahol játszótér van és gyerekek járnak ide a szüleikkel. Úgy gondoljuk, hogy az újabb kamerák javítani fognak a helyzeten, mert hasonló volt a szituáció a temetőben is. Két évvel ezelőtt kamerákat helyeztünk ki, és azóta megszűnt a kártevés és a randalírozás. Hasonló a helyzet az ökokútnál is, ahol a kamerák megakadályozták, hogy folyton megrongálják a kutat. Reméljük, hogy a parknál is hasonló eredményeket érünk el – fejezte ki reményét a tanácselnök.

A térfigyelő rendszer bővítése mellett zajlanak a szokásos őszi munkálatok is. Az ingyenes avarkihordás már a múlt héten megkezdődött.

– Az avart már évek óta elhordjuk a faluból, így a polgárok nem gyújtják meg, és nem szennyezik a környezetet. Bácsfeketehegyen sok fa van az utcákon, ami nyáron nagyon szép, viszont ősszel nagyon sok bosszúságot okoz. Az avarkihordás egy jó lehetőség arra, hogy a polgárok ezt a problémát kulturált módon megoldják. Heti egy alkalommal szállítjuk el az avart, négy héten keresztül. Minden pénteken van az elszállítás, és az akció természetesen ingyenes. Mindenkitől annyi összegyűjtött levelet szállítunk el, amennyit zsákokba gyűjtve kihelyez az utcára. Emellett folyamatosan dolgozunk az útpadkák lenyesésén is, mivel a téli időszakban több csapadék várható. Olyan állapotba hozzuk a padkákat, hogy a csapadék lefolyjon az utakról. Dolgozunk a kátyúzáson is, mivel sok lyuk van az utakon. Idén még betonnal kátyúzunk, noha tudjuk, hogy nem ez a legjobb megoldás. Nem kellően tartós, de a lyuknál sokkal jobb – számolt be Bojtos.

A bácsfeketehegyi park padjait gyakran megrongálják (Lakatos János felvétele)

A bácsfeketehegyi park padjait gyakran megrongálják (Lakatos János felvétele)

Már korábban is írtunk róla, hogy megkezdődött a vízvezeték-hálózat egy szakaszának a felújítása Bácsfeketehegyen. Mint kiderült, a munkálatok a végéhez közelednek.

– Nagy örömünkre a munkálatok a vége felé járnak. Vezetékszinten az új kút már rá lett csatolva a hálózatra, valamint elkészült a kút és a pumpaház is. Minden elkészült, amire szükség van, csak az elektromos hálózatra való rákapcsolást várjuk. Ha megkapjuk erre az engedélyt, és megtörténik a rácsatlakozás, akkor már felkészülten várjuk a jövő nyarat. Idáig a nyári kánikulákban a dombtetőkön nem volt elegendő víz, ezután viszont sokkal nagyobb vízmennyiség fog a rendelkezésünkre állni – mondta a tanácselnök.

Nyitókép: A bácsfeketehegyi park padjait gyakran megrongálják (Lakatos János felvétele)