A Münchenben, Párizsban, Budapesten is tanult Pechán József (1875–1922) a fotóival kora előtt járt. Dr. Németh Ferenc művelődéstörténész a József monográfiában rámutat arra, hogy Pechán József egész pályája során elválaszthatatlan volt a festészet és a fényképészet. A vajdasági fotóművészek közül ő volt az első, aki a „kis fekete doboz” művészi lehetőségeit felismerte.
Az újvidéki Egység épületében, az Anton Csehov utca 4. alatt a napokban kiállított, úttörőnek számított fotói frissek, érdekesek, figyelemfelkeltőek a mai nézők számára. A fényképészek később az ő mintájára kezdtek komolyan kísérletezni.
A Dunacsében (Čelarevo) született fiatalember szobafestő, majd lakatosinas volt Palánkán. A fényképészszakma fortélyait Újvidéken tanulta, ahol megismerkedett leendő feleségével, Joeckel Terézzel. A multietnikus Újverbászra költöztek, és megnyitotta az Atelier del Montét, korának egyik legismertebb dél- és közép-bácskai fényképészeti műtermét.
A szerzők, Jovan Mandić és Siniša Žarin az újvidéki kiállítást József – a vajdasági fényképészet európai értékei és hatása: Pechán József dokumentarista munkája, művészi fotókísérletei és fotó-„metamorfózisai” a XIX. század végén és a XX. század elején címmel rendezték meg a Manual Elfelejtett Művészetek Múzeuma támogatásával.
Pechán József fényképész, szobrász, grafikus és iparművész a verbászi műtermében eleinte a nagyközönség számára csak „iparos” fotózással foglalkozott. Fotói művészi érzékenységét, jó képalkotását dicsérik. Később a fotózás családi vállalkozás lett, mivel a feleségét és Béla fiát is belevonta a munkába.
A szecesszió szellemében rögzített felvételei azt bizonyítják, tisztában volt a fénykép művészi kifejezőlehetőségeivel. Festőként gyakran eljátszadozott a fénykép adta kifejezésmód lehetőségeivel, a jó képalkotás kombinációival és a fény hatásával. Kiváló érzéke volt a figurális kompozíciók iránt, jól „megrendezte” a fénykép jelenetét.
Szívbetegsége miatt felmentették a katonai szolgálat alól az első világháborúban, ennek ellenére Belgrádba és más szerbiai városokba, falvakba utazott, ahol festőként és fényképészként örökítette meg a háborús pusztításokat. A jó képbeállítású fotók többségén ő maga is jelen van – kameráját a késleltetett expozícióra állította be, így volt ideje belépni a káderbe. A két ágrólszakadt, a Rőzsegyűjtők, a Belgrádi hontalanok fotói, egyéni, művészi meglátású képei arról tanúskodnak, hogy a vajdasági hadifotósok legjobbjai között volt. A családok magángyűjteményében minden bizonnyal vannak még Pechán-fotók a háborús időszakból, és arra várnak, hogy valaki a nyilvánosságra hozza őket.
Pechán nemcsak rajzot, olajfestményt készített, hanem fényképet is a női testről. Festőnek és fotósnak lenni egy vidéki kisvárosban az első világháború előtt nagy kihívás volt. Pechán fotóaktjai, a Nő köpennyel (olaj, karton, 1910), a Fürdőzők (ceruza, papír, 1910 körül), az Ülő akt – tanulmány (tus, papír, 1911) az első vajdasági aktképek, melyeken felismerhető a művészi megközelítés, így önálló műalkotásként is kiállíthatók.
Számára a fénykép festői előtanulmány volt. Kalapis Zoltán szerint „a művész először a gépet vette a kezébe, s csak azután az ecsetet”. Egyes tanulmányfotói bizonyítják, hogy a festő, miután fényképen megörökített valamilyen motívumot vagy jelenetet, később a műtermében alapossággal, vonalháló segítségével vitte át a vászonra, dolgozta ki részletesen, megfelelő színskálával. Így született meg például a Szüret a Bácskában című festménye.
Úttörő vizuális kísérletei a fotómetamorfózisok, életművének legérdekesebb műfaja. Pechán tudatosan végezte el ezeket a fotókísérleteket, önmagát téve a vizuális átalakulás tárgyává.
A fotókon bohócként, menyasszonyként, vadászként, horgoló hölgyként, nagymamaként… láthatjuk. Performance-ainak érzelmi töltetük van. Az élmény a meglepetéstől a szarkasztikus humorig terjed.
Nyitókép: A kiállítás részlete
