2024. március 28., csütörtök
SZEGED

Felújították a szerb hadisírokat

A szegedi szerb temetőben 564 elesett áldozat nyugszik, nagy részük szerb nemzetiségű, de végső nyughelyre találtak itt oroszok, románok, ruszinok, és még más nemzetiséghez tartozó ortodox felekezetűek is, akik mindannyian az Osztrák–Magyar Monarchia katonáiként estek el. A Honvédelmi Minisztérium pályázatának köszönhetően most lehetőség adódott az első világháborús sírkert felújítására. Az ünnepségen részt vett Pantelity Lukiján, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke, B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő, Holló József nyugállományú altábornagy, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos.

A szónokok hangsúlyozták, felelősséggel tartozunk elődeinknek, az első világháború áldozatainak, hiszen aki nem ismeri a múltját, annak bizonytalan a jelene és kilátástalan a jövője. Az elesett hősök előtti tisztelgésükkel üzenik az emberiségnek, a hadisírok legyenek a béke nagykövetei. Kiemelt feladatukként tekintik hosszútávon, hogy a szerb kormánnyal a kegyeleti diplomácia területén kétoldalú hadisírgondozási egyezményt alakítsanak ki, amely hozzájárul a történelem megismeréséhez, az emlékezet megtartásához, többé ne fordulhasson elő hasonló erejű és mértékű sorscsapás, emelte ki Holló József.