Terjed a kanyaró

Belgrádban eddig négyen betegedtek meg, egyiküknél súlyosabb szövődmények léptek fel

Magyar Szó online

2017. november 8., 13:06 >> 2017. november 8., 13:53

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet négy kanyaró megbetegedést jelentett a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetnek. Sajtóértesülések szerint a főváros területére vonatkozólag ma, vagy holnap nyilváníthatják járványnak a szóban forgó vírusos megbetegedést. A járványt az illetékes miniszter hirdetheti ki, miután egyeztetett a Batut Intézet szakértőivel, írja a Blic napilap.

Forrás: nepszava.hu

Forrás: nepszava.hu

Szintén a Blic véli tudni, hogy olyan megbetegedettekről van szó, akik nem érintkeztek Koszovón élő betegekkel – Koszovóban már hetekkel ezelőtt felütötte fejét a kanyarójárvány. Két beteg öt évesnél fiatalabb, a másik kettő pedig húsz évnél idősebb. Egyikük sem kapta meg a megfelelő védőoltást, illetve nincsenek adatok arról, hogy felvették-e a vakcinát. Az egyik személynél tüdőgyulladás formájában szövődmény lépett fel a kanyaró következtében. A Blic értesülései szerint az egyik megbetegedett gyermek kínai nemzetiségű. A Beta hírügynökség szintén úgy tudja, hogy hamarosan kihirdethetik a járványt.

Belgrádban idén minden eddigi rekordot megdöntött azoknak a száma, akik nem vették fel, illetve nem adatták fel gyermeküknek a kötelező MMR védőoltást, amely egyebek mellett a kanyarótól hivatott megvédeni a szervezetet. A napokban egy, elismert járványügyi szakértők részvételével megtartott tájékoztató jellegű rendezvény botrányba fulladt, amikor a jelenlevő vakcina ellenes „lobbit” képviselő szülők artikulálatlanul ordítozni kezdtek, belefojtva a szakértőkbe a szót, meg sem hallgatva utóbbiak érveit.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége