2024. március 29., péntek

Elismerés a legidősebb zenepedagógusoknak

Szombaton Zentán a község legidősebb lakói előtt tisztelegtek a Vöröskereszt helyi szervezetének Napsugaras életősz elnevezésű rendezvényén, amelynek keretében az idén a legidősebb zenepedagógusokat részesítették elismerésben a szervezők.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

A Zentai Magyar Kamaraszínházban megrendezett műsor elején dr. Ljubojević Bojana főorvos, a Vöröskereszt zentai elnöke és dr. Jung Németh Erzsébet köszöntötte a megjelenteket, s beszédükben a nemzetközi szervezet tevékenységét ecsetelve arra kérték föl a polgárokat, hogy lehetőségük függvényében vegyék ki részüket a rászoruló embertársaikon segítő szervezet munkájából.

Ezt követően a helybéli művelődési egyesületek színes programja következett, amelynek keretében a November 11. iskola, valamint a Pitypang és Bambi óvoda produkciója mellett a Stevan Sremac Szerb Művelődési Egyesület vegyes kórusa és gyermeknéptánccsoportja, a Stevan Mokranjac Zeneiskola, a Merkur-Midnight tánciskola, a Stevan Mokranjac Zeneiskola és a Zentai Balettklub is fellépett. Külön dicséret illeti a Kéz a Kézben civil szervezet neveltjeit, akik a belépéskor az általuk készített ajándékokkal lepték meg a közönséget, ezt követően pedig a műsor folyamán még egy meglepetés fellépéssel rukkoltak elő.

Az idei elismeréseket az 1938-ban született Popović Gizella, az 1941-ben született Rácz Szabó Toldi Annamária, Liljana Božov és Kovács Nándor, valamint az 1951-ben született Edelényi László érdemelte ki.