2024. április 18., csütörtök

Nemzetközi nyelvészeti konferencia a Magyar Tanszéken

A 25. Egyetemi Nyelvészeti Napok keretében Az alkalmazott nyelvészet jelene és jövője címmel 42 előadó részvételével nagyszabású nemzetközi tudományos konferencia kezdődik ma de. 10 órai kezdettel a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. Pásztor-Kicsi Mária, a konferencia szervezőbizottságának elnöke elmondta, nyelvészeti konferenciákat a korábbi években is szerveztek, az Egyetemi Nyelvészeti Napok rendezvénysorozat kezdetének mégis az 1993-as év tekinthető, amikor dr. Papp György szervezésében a Magyar Tanszék tanárai az akkor tíz éve elhunyt kollégára, Matijevics Lajosra emlékeztek. Az azóta minden évben megrendezendő esemény jelenlegi elnevezése 1996-ban született meg, 2007-ig pedig szervezője dr. Papp György volt. A tanácskozáson eleinte elsősorban a Magyar Tanszék tanárai vettek részt, 2014 óta pedig átlagosan 30–45 előadó találkozik Újvidéken, akik a Kárpát-medence különböző régióiból érkeznek.

Az alkalmazott nyelvészet területének máig nincs egységes meghatározása: általánosságban elmondható róla, hogy a társadalmi gyakorlatban hasznosítja a nyelvtudomány eredményeit, az azonban, hogy mi tartozik a hatáskörébe, nincs pontosan körülhatárolva. A mostani tanácskozás célja tehát az, hogy számba vegyük az alkalmazott nyelvészeti kutatások mai (ön)meghatározását, területeit, elterjedtebb és ritkább módszereit, valamint jövőbeli fejlődésének irányait. A konferencia éppen ezért átfogó jellegű, az egyes előadások tematikus keretét nem korlátoztuk a szűken értelmezett alkalmazott nyelvészet (számítógépes nyelvfeldolgozás, nyelvoktatás) területeire, mert úgy véljük, egyaránt fontosak a fordítástudomány vonatkozó kérdései, valamint a tágabban értelmezett alkalmazott nyelvészet (pl. lexikográfia, terminológia, nyelvművelés stb.) témakörei is. A konferencia irodalmi témájú szekciójában az előadók Arany János munkásságáról is értekeznek – mondta Pásztor-Kicsi Mária.

A tanácskozás ünnepélyes megnyitóját és az Egyetemi Nyelvészeti Napok méltatását a BTK mozitermében plenáris előadások követik: Nádor Orsolya Az alkalmazott nyelvészeti kutatások jelene és jövője a Kárpát-medencében címmel, Károly Krisztina Az alkalmazott nyelvészet diszciplínái a fordítási szövegalkotás megismerésének szolgálatában: a jelen módszerei és a jövő fejlődési irányai címmel, Andrić Edit A kontrasztív frazeológiai kutatások alkalmazott nyelvészeti hozadéka címmel, Kiszl Péter pedig Az alkalmazott nyelvészet könyvtár- és információtudományi perspektívái címmel tart plenáris előadást. A konferencia két ülésszakban, összesen három helyszínen zajlik egyidejűleg. A moziteremben 12 órától Urkom Aleksander, Gellér Zoltán, Szűts Zoltán és Törteli Telek Márta, Vukov Raffai Éva, Samu János és Beke Ottó, a kék teremben Žagar Szentesi Orsolya és Kristina Katalinić, Tüskei Vilma, Szoták Szilvia, N. Császi Ildikó, Rajsli Ilona, valamint Hódi Éva, a szemináriumi könyvtárban pedig Lehocki-Samardžić Anna, Pásztor-Kicsi Mária, Csányi Erzsébet, Katona Edit, Pápista Zsolt, majd Molnár Ljubić Mónika, Kolić Marko és Stanković Nikolina tart előadást. A 15.30-kor kezdődő második ülésszakban Cs. Nagy Lajos, Tódor Erika-Mária, Hódi Sándor, Kovács Rácz Eleonóra és Halupka Rešetar Szabina, valamint Grabovac Beáta tart előadást a moziteremben, Molnár Csikós László, Ispánovics Csapó Julianna, Horváth Futó Hargita és Hózsa Éva, Bence Erika, majd Utasi Csilla a kék teremben, Kolić Marko, Szécsényi Krisztina, Tolnai Varga Piroska, Tóth Tímea és Józó Andrea pedig a szemináriumi könyvtárban ismerteti kutatásai eredményeit.