2024. március 28., csütörtök

Rákóczi-ösztöndíj a magyar elsősöknek

Háromszázhuszonnégy szórványvidéken tanuló gyerek részesül támogatásban

A bánáti Tordán és Nagykikindán kezdődött meg tegnap a Rákóczi Szövetség ösztöndíj-támogatásának a kiosztása a magyar elsősök részére. A tordai Művelődési Otthonban a Petőfi Sándor MME néptáncosainak és az Ady Endre ÁI diákjainak a műsora után Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke és Dobai János, Torda helyi közösség elnöke ajándékozták meg a tíz tordai és ugyanannyi magyarittabéi magyar elsőst, illetve azok szüleit.

– Vajdaság-szerte azon önkormányzatok területén, ahol a magyar lakosság aránya 30 százalék alatti az összlakossághoz képest, a Rákóczi Szövetség kiosztja az ösztöndíjait, amelyek 10 ezer forintot tesznek ki. Összesen 324 magyar elsős részesül támogatásban. Ennek az előzménye áprilisban a beiskolázási csomag volt, amelyeket szintén a budapesti Rákóczi Szövetség biztosított. Szeretném kiemelni, hogy az MNT-nek nagyon jó az együttműködése a Rákóczi Szövetséggel. Ugyanazon gondolatok mentén állítottuk fel programjainkat, hiszen nagyon fontos mind az MNT-nek, mind a Rákóczi Szövetségnek, hogy a magyar nyelvű oktatást népszerűsítsük, fejlesszük, segítsük, és hogy arra ösztönözzük a fiatal szülőket, hogy az anyanyelvű oktatás mellett döntsenek. Hiszen az anyanyelvű oktatás ad önbizalmat a gyerekeknek, csakis ezen a nyelven tudnak érvényesülni, és ez a nyelv ad biztos alapot, amelyre a későbbiek során építkezni tudnak – mondta Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke.

A Rákóczi-program 2004-ben indult a Felvidéken, ahol egy trendváltozást sikerült elérni, hiszen 2010 óta ott nem csökken a magyar iskolába induló gyerekeknek a száma.

– Évről évre óvodáskorban a Rákóczi Szövetség próbálja megszólítani a gyermekeket, a szüleikkel együtt, arra bátorítva őket, hogy magyar iskolát válasszanak. Amikor a szeptemberi iskolakezdést követően a gyermek már magyar iskolába van, akkor elhozzuk, minden esetben személyesen, azt az ösztöndíjat, amely egy nagy magyar összefogásnak az eredménye. Nem a magyar állam támogatása ez, hanem magyarországi jóérzésű magánemberek, önkormányzatok, alapítványok összefogásából szerveződik. Örömmel tudom mondani, hogy most az ősz folyamán a Kárpát-medence több mint kétszáz településén hatezer iskolakezdő részesül ebben a magyar összefogást jelentő ösztöndíjban. A támogatás ugyan a Rákóczi Szövetség közvetítésével jön el ide, de hála istennek, olyan közéleti személyiségek, mint Hoffmann Rózsa, Szili Katalin és mások is, bekapcsolódnak a délvidéki ösztöndíjak átadásába. Nagyon örülünk annak is, hogy a szülőkkel személyesen tudunk találkozni, meg tudjuk szorítani az apukák kezét, és szemükbe nézve azt mondani, hogy köszönjük ezt a felelős döntést – nyilatkozta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára.