2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS

Száznál több versenyző

Moholon nemzetközi utánpótlás-birkózóversenyt tartottak romániai, szlovákiai és szerbiai birkózók részvételével

A moholi Partizan Birkózóklub vasárnap rendezte meg a IV. Moholi Kupa nemzetközi utánpótlás-birkózóversenyt a helyi sportcsarnokban, ahol Romániából, Szlovákiából és Szerbiából 14 egyesület 113 versenyzője indult 23 súlycsoportban. A nemzetközi verseny részeként rendezték meg a vajdasági kupa 4., utolsó fordulóját 10 súlycsoportban. Az utánpótlástornán a fiúk öt korcsoportban, ezen belül különböző súlycsoportokban léptek szőnyegre, valamint három korcsoportban versenyeztek a lányok, akik összesen kilencen voltak, és szabadfogásban mérték össze az erejüket.

A közönség színvonalas és küzdelmes összecsapásokat láthatott a tornán, amelyet Stevan Vukov, a házigazda klub elnöke nyitott meg. A kupán az alábbi csapatok birkózói szerepeltek: Partizan (Mohol), Proleter (Nagybecskerek), Potisje (Magyarkanizsa), Zenta, Hercules (Felsőhegy), Spartacus (Szabadka), Soko és Radnički (Zombor), Novi Sad, Kragujevac, Crvena zvezda (Belgrád), a romániai Heracle és Sportklub (Temesvár), illetve a szlovákiai Marcelházi Birkózóklub (Marcelháza).

A szervezők a torna legjobb birkózójának Bogdan Stoičićot (Novi Sad) választották meg, a legjobb külföldi versenyzőnek Paradin Kevint (Marcelházi Birkózóklub), a legjobb moholi birkózónak Marko Andrašićot. A legfiatalabbak között a fiúknál Lazar Dedić (Soko) bizonyult a legjobb birkózónak, a lányoknál pedig Barát Szandra (Partizan).

A nemzetközi kupa végeredménye korcsoportok és súlycsoportok alapján, fiúk, 2006–2007-es korosztály, 32 kg: 1. Lazar Dedić (Soko), 2. Lengyel Kevin (Potisje), 3. Murau Bogdan Alin (Románia), Kristijan Tešanović (Novi Sad). 48 kg: 1. Kónya Ádám (Zenta), 2. Nikola Grujić (Novi Sad), 3. Oláh Gergely (Partizan), Gregor Sekulić (Radnički). 2004–2005, 42 kg: 1. Vámos Antal (Zenta), 2. Oláh Tamás (Partizan), 3. Miloš Jovanović (Crvena zvezda), Lakatos Dávid (Potisje). 50 kg: 1. Satta Aleksandru (Románia), Dragoljub Jodlić (Novi Sad), 3. Tóth Dániel (Zenta), Milan Čeprnja (Radnički). 62 kg: 1. Gutu Mihai (Románia), 2. Đorđe Graovac (Potisje), 3. Ignat Radovanović (Novi Sad), Branko Đukić (Proleter). 68 kg: 1. Mihajlo Sarić (Kragujevac), 2. Andrija Lubarda (Novi Sad), 3. Dragan Stojanović (Crvena zvezda), Pintér Ádám (Partizan). 72 kg: 1. Molnár Dávid (Proleter). 2002–2003-as nagypionírok, 40 kg: 1. Zónai Zsolt (Zenta), 2. Ovidiu Cioban (Románia), 3. Luka Beljanski (Partizan), Nikola Kardoš (Soko). 44 kg: 1. Galbavi Albin (Marcelháza), 2. Salin Dimitru (Románia), 3. Pócs Noé (Hercules), Milan Tolić (Radnički). 52 kg: 1. Szeiler Mátyás (Marcelháza), 2. Berec Dávid (Potisje), 3. Elvis Todorović (Crvena zvezda), Fekete Endre (Zenta). 60 kg: 1. Paradi Kevin (Marcelháza), 2. Marko Andrašić (Partizan), 3. Tomislav Remeš (Spartacus), Stevica Kočić (Partizan). 63 kg: 1. Bogdan Stoičić (Novi Sad), 2. Luka Tešanović (Novi Sad), 3. Vladimir Đakov (Partizan), László Ádám (Spartacus). 70 kg: 1. Rekecki Bálint (Potisje), 2. Gulyás Csongor (Potisje), 3. Jovan Pavlica (Crvena zvezda), Bogdan Utornik (Novi Sad). 85 kg: 1. Barlov Lazar (Kragujevac), 2. Pintér Viktor (Hercules), 3. Marko Kopulović (Spartacus), Mosó Bálint (Potisje). 2000–2001-es kadétok, 46 kg: 1. Pócs Előd (Hercules). 63 kg: 1. Nemanja Zdravković (Soko). 76 kg: 1. Megály Zoltán (Marcelháza), 2. Csupak Albert (Spartacus); 100 kg: 1. Veljo Petraković (Soko), 2. Pintér Áron (Zenta). 1997–1998, 98 kg: 1. Milan Todorović (Soko), 2. Vladan Živković (Partizan).

Lányok, 2006–2007, 45 kg: 1. Pintér Maja (Partizan). 2002–2003, 48 kg: 1. Izidora Živković (Partizan), 2. Szollár Valentina (Spartacus). 68 kg: 1. Tóth Krisztina (Marcelháza), Gyalus Luca (Partizan), Kunyi Leona (Spartacus). 2000–2001, 60 kg: 1. Barát Szandra (Partizan), Nevena Vuković (Kragujevac).