2024. március 28., csütörtök
ASZTALITENISZ

Papírforma a nyitányon

Elrajtolt a férfi és a női Szuperliga

A Banat aratta a legfölényesebb győzelmet a férfi asztalitenisz Szuperliga első fordulójában. A nagybecskerekiek vesztes mérkőzés nélkül, mindössze egyetlen elveszített szettel múlták felül az uzdini Unireát. Hasonlóan magabiztos győzelmet szerzett az Ada Újvidéken, ahol a Pannónia volt a vendéglátó, amely egyetlen meccset tudott nyerni. A szabadkai Spartacus a Stenestől kapott ki – a másik nagybecskereki klub már kevésbé egysíkú találkozón diadalmaskodott. A Temerin és a Crvena zvezda a páros meccseken biztosította be a sikert a Požarevac, illetve a Palánka ellen.

Vereséggel kezdett a nők között a Zenta és a Csóka is: Zentán a topolyai TSC diadalmaskodott, a Csóka pedig a NS 2011-től kapott ki, ugyancsak otthon. A két újvidéki klub csatáján a Pannónia bizonyult egyértelműen jobbnak a Vojvodinával szemben, míg az elmúlt szezon döntősei magabiztos győzelmekkel rajtoltak: az Izabela Lupulescu vezette Obilić Belgrádban verte a Zvezdát, míg a Novi Sad hazai pályán mosta le a Versecet – Makszuti Anetta két, Surján Szabina és Tijana Jokić egy-egy meccset nyert meg.

Eredmények, Szuperliga, 1. forduló, férfiak: Požarevac–Temerin 3:4, Crvena zvezda–Palánka 4:3, Pannónia Újvidék–Ada 1:4, Banat–Unirea 4:0, Stenes–Spartacus 4:2.

Nők: Zenta–TSC Topolya 1:4, Crvena zvezda–Obilić 1:4, Novi Sad–Versec 4:0, Pannónia–Vojvodina 4:0, Csóka–NS 2011 0:4.

Rekreáció Zentán

A Zenta Asztaliteniszklub értesíti az érdeklődőket, hogy mától megindul a rekreáció a klub termében. A szabadidő-sportolókat minden hétfőn 20.30-tól várják.