Csütörtök este fél nyolc körül Tornyos szélén, Betyák Gabriella tanyáján lángok csaptak föl a széna- és a lucernakazlak közül. A gazdasági épületektől nyugati irányban lerakott takarmánynak a dűlőút felőli sarka kezdett el égni, majd a lángok szinte szempillantás alatt terjedtek szét, úgy, hogy a fészer is porrá égett, és a tűzrevaló is mind odalett.
A tornyosi önkéntes tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek, majd nyomban követték őket a csantavéri, a zentagunarasi, a tóthfalui és a zentai tűzoltók, akik ugyan egész éjjel oltották a tüzet, de csak annyit tehettek, hogy megakadályozták a lángok átterjedését a házra és a gazdasági épületekre. A tanyán tartott lovak sokkos állapotba kerültek, alig tudták átvezetni őket biztonságos helyre.
Péntek délelőtt, amikor a helyszínen jártunk, még mindig füstölt és izzott a leégett takarmány. Az egyik szomszéd buldózerrel igyekezett egy helyre túrni az izzó anyagot, hogy a föld alá temessék, Betyák Gabriella pedig idegességében föl-alá járkált az előző este még takarmánnyal megrakott, tegnap meg már hamuval borított területen.
– Szinte nem tudok észhez térni a történtek után. Borzalmas látvány volt, hatalmas lángok és óriási füst volt. Még az a szerencsénk, hogy a tornyosi tűzoltók perceken belül kiértek, és utánuk nagyon gyorsan itt termettek a többiek is. Ha ők nincsenek, nekem ma házam sincs. Amit itt az éjjel a tűzoltók megtettek, az emberfeletti. Láttam, amint bementek a tűzbe, kihozták a pótkocsinkat, amint mentették a menthetőt. Hajnalig itt voltak ők is, meg a szomszédok is, mindenki segített, amit tudott, de mi itt szinte tehetetlenek voltunk. Vajon ki akarhatott nekünk ennyire rosszat? Sajnos én azt gyanítom, hogy valaki szánt szándékkal gyújtotta be a takarmányt. Szerintem azt hitték, hogy nem vagyunk idehaza, mert a nagyobbik fiam nem sokkal előtte ment el autóval. Nem is én vettem észre a tüzet, hanem a szomszéd, Szecsei Róbert szólt át telefonon, az ő lánya látta meg a felénk néző ablakából. Még szerencse, hogy észrevette, mert én nem sokkal előtte mentem be az udvarról, akkor végeztem el, és nem valószínű, hogy újra kijöttem volna.
Az egész évi takarmányunk és tüzelőanyagunk, huszon-valahányezer eurónk veszett oda. Azt sem tudom, mit adok ma a lovaknak enni, mit teszek alájuk, még föl sem fogom ezt az egészet. A lovakat alig tudtuk kimenekíteni, szerencsére mind a tizenhatot sikerült átvezetni a tanya másik felére, biztonságba, de ők is sokkos állapotba kerültek. Ha ezt valaki tényleg szánt szándékkal tette, az nagyon romlott lehetett, mert az sem érdekelte, ha a lovak mind itt égtek volna – mondta Betyák Gabriella, és így folytatta:
– Idén rengeteget küzdöttünk a szárazsággal, nagyon gyenge termés volt, de én mindig bizakodó maradtam, habár nem volt túl kegyes hozzám az élet. Mindent elvégeztünk, betakarítottunk, csak a szántás maradt hátra, és most minden odaveszett. A lovak tartása mellett bikákat is nevelünk, de idén még nem vettem meg őket, gondoltam, spórolok egy kicsit a takarmányon, ha már ilyen gyenge évünk volt, de ez a tűz minden számításomat keresztülhúzta. Nagyon kétségbe vagyok esve. Szörnyű érzés végignézni, amint semmivé válik a munkám eredménye, amint porrá ég a fészerünk mindennel együtt, és a lovakat is nagyon sajnáltam, hiszen a szerencsétlen állatok annyira meg voltak rémülve, hogy alig tudtuk menteni őket – magyarázta az elkeseredett asszony.
Ottjártunkkor érkezett meg Zentáról a bűnügyi helyszínelő és Nagykikindáról a tűzvédelmi felügyelő is, hogy feltérképezzék a terepet, és nyomozás indulhasson az ügyben.
