2024. március 29., péntek

Hídfelújítás

Hamarosan megkezdődhet Újvidéken a Szentendrei úton lévő csatornahíd teljes rekonstrukciója. A városi nagyberuházási- és területrendezési hivatal kiírta a versenypályázatot a felújítási munkálatok kivitelezőjének a kiválasztására.

A Szentendrei úton lévő, Klisai híd felújítására még 2008-ban elkészült a rekonstrukciós tervdokumentáció. A projektum szerint összesen 195 méter hosszúságban végeznek majd felújítási munkálatokat, az úttestet és a járdát is teljesen rekonstruálják. A most kiírt pályázat szerint a munkálatok több hónapig tartanak, ezért a hidat lezárják a forgalom előtt. A felújításra minden bizonnyal nagy szükség van, mert a hidat még 1964-ben építették, és azóta csupán kisebb, „kozmetikai” javításokat végeztek rajta.
A 2008-ban elkészült, felújítási tervdokumentáció figyelmeztet arra, hogy a híd járdáin már akkor komoly rongálódások voltak, a vízelvezető csatornák az úttest szélén súlyosan károsodtak, alámosták a járdát, a betonkonstrukciót tartó vashuzalok megengedtek, ezért a járda elmozdult. Az úttest alatti vízelvezető csatornák több helyen eldugultak, az úttesten komoly repedések keletkeztek, és a híd tartópillérei is elmozdultak. A felmérést végző mérnökök még 2008-ban figyelmeztettek arra, hogy a járda alsó része szétrepedt, több helyen betonrészek váltak le róla, veszélyes rajta a közlekedés. A 021.rs hírportál szerint a Szentendrei úti híd középső hídlába is megsérült, ütközés nyomai látszanak rajta, valószínű, hogy egy uszály, vagy egy nagyobb hajó súrolhatta meg. Az ütközés helyén megrepedt a beton, és egy darabja is levált.
A rekonstrukciós munkálatokra az újvidéki önkormányzat és a Szerbiai Utak vállalat 225 millió dinárt irányozott elő.
Emlékeztetőül: A Szentendrei hidat 1964-ben építették egy 1962-ben készült projektum alapján, amelyet a belgrádi Prednapregnuti beton vállalat készített, Branko Stojadinović mérnöki munkája alapján. A hídon futó úttest 7,5 méter széles, a járdák összesen 2,2 méter szélesek. A híd műszaki állapotának felmérését az utóbbi időben kétszer is elvégezték, először 2008-ban, majd 2016-ban. Mindkét alkalommal a Šidprojekt vállalat mérnökei. A felújítási projektumot is ők készítették.