2024. április 16., kedd

Fölújítják a zombori Megyeházát

A város ezúttal az épület belső homlokzatának rekonstrukciójára és restaurálására hirdetett közbeszerzést. A Megyeháza udvari részén évtizedek óta nem végeztek fölújítást, és az objektum állaga igencsak lepusztult.

Az épület a megépítésétől kezdve Zombor, illetve Bács-Bodrog vármegye politikai életének központja volt.
Az épületet 1805 és 1808 között emelték fel Bauer József megyei építészmérnök tervei alapján, majd 1882-ben jelentősen átalakították. A pesti Pártos Gyula építész felújította az épület homlokzatát, tetőszerkezetét, egyben újabb épületszárnnyal bővítette a létesítményt, miközben lényegében megőrizte az épület korábbi jellegzetességeit. A belső udvarban éppen a hozzáépítés nyomain láthatók a pusztulás szembeötlő jelei.
A város most a belső homlokzat figyelmes fölújítását tervezi, azzal, hogy a megőrzött díszítőelemekről mintát vesznek, azok alapján újakat öntenek a régiek helyettesítésére, közben, ahol csak lehet, megőrzik az eredeti elemeket.
A közbeszerzés november 21-én fejeződik be, akkor derül majd ki, hogy végül mennyibe is kerül a restaurálás. A fölújítás a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt történik majd.