2024. március 28., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

„A Tottenham BL-t nyerhet”

Ronaldo büntetője csak becsületgólnak volt elég

Nem aggódik csapata elmúlt időben elért rossz eredményei miatt Zinédine Zidane, a Real Madrid francia trénere, aki a Blancókkal a londoni Wembley-ben szenvedett 3:1-es vereséget a Bajnokok Ligája H csoportjában. Zidane szerint a Tottenham egyszerűen jobb volt náluk, bár nem játszottak rosszul. Voltak lehetőségeink az egyenlítésre, de ahogy mostanában sokszor előfordult, nem tudtuk őket kihasználni. A bajnoki kudarc után mindig nehéz mentálisan felállni, most ez még nehezebb lesz – utalt a Gironában történt váratlan botlásra Zizou, majd részletesen kitért a hullámvölgy mibenlétére: – A legnagyobb probléma a góllövés, erre kell most megoldást találnunk. Van olyan időszak, amikor kevés lehetőségből is sok gólt szerzel, máskor fordítva történik. A csapatban sok bajnok játszik, biztos vagyok benne, hogy megfordul a jelenlegi helyzet – elemzett higgadtan a francia, aki elárulta, véleménye szerint a Tottenham a torna végső esélyesei között említhető.

Ott vagyunk, ahol lenni akartunk – célzott a Tottenham immár magabiztos csoportelsőségére Mauricio Pochettino, a Spurs menedzsere, hozzátéve, remélhetőleg jobb sorsolásuk lehet, ha a kvartett elejéről várják a nyolcaddöntős ellenfelüket. – Ma mindenki láthatta, hogy a Tottenham nagycsapat. Megérdemli, hogy nemcsak Anglia, hanem Európa legjobbjai között emlegessék. Különösen fontos számomra, hogy ott vagyunk a következő körben, pedig nagyon nehéz csoportba kerültünk – mutatott rá arra az olasz, hogy a szakemberek közül előzetesen sokan a Realt és a Dortmundot látták a H csoport biztos továbbjutóinak.

Pochettino külön megdicsérte a csapat első két gólját szerző Dele Allit, aki a meccs után elmondta, nem lepte meg a teljesítményük, ragaszkodtak a megbeszélt taktikához, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

Nápolyban is hibátlan a City

Európa legjobb csapatát is majdnem megvertük. Az eredmény igazságtalan, nem ezt érdemeltük ilyen teljesítménnyel. Sajnálhatjuk, mert a párharc nagyobb részében mi voltunk a jobbak, mégis kikaptunk. A Sahtar győzelme ellenére is hiszünk a továbbjutásunkban” – fogalmazott erőteljesen Lorenzo Insigne, a Napoli csatára, aki vezetéshez juttatta csapatát a Manchester City elleni hazai BL-csoportmeccsen, utalva arra is, hogy az utolsó két meccsen le kell győzniük az ukrán csapatot és a holland Feyenoordot, hogy maradjon esélyük a második hely megszerzésére.

Az olasz gárda jól kezdte a találkozót, és 21 percet követően be is talált, de a Pep Guardiola vezette angolok fokozatosan ellenfelük fölé nőttek: a szünet előtt egyenlítettek, a második félidőben pedig gyors kontrákkal bedarálták a Serie A éllovasát.

Egy nagyon erős csapatnak okoztunk komoly gondokat. Talán a City most a világ legjobbja” – vélekedett Maurizio Sarri, a nehéz helyzetbe került olaszok vezetőedzője. „Kiegyensúlyozott mérkőzést vívtunk, az elején valósággal lerohantuk őket. A hajrában úgy döntöttem, hogy négy csatárral támadunk, természetesen tudtam, hogy ez kockázatos. Vállalom az így bekapott gólokért a felelősséget, de mindent meg akartunk tenni a győzelemért” – fogalmazott a mester, míg kollégája, Guardiola hihetetlen teljesítménynek nevezte, hogy oda-vissza verték az olaszokat, akiket az egekig magasztalt: „Talán az egyik legjobb csapat, amellyel ellenfélként találkoztam karrierem során. Jó húsz percig azt hittem, lemészárolnak minket.