2024. március 28., csütörtök

Ha akarják, lesz?!

Nikola Selaković: Vučić két héten belül dönt, szükség van-e előrehozott parlamenti választásokra

Már hetek óta találgatnak a politikusok, hogy a belgrádi helyhatósági választásokkal egyidejűleg kiírják-e majd az előrehozott parlamenti választásokat is. Míg a hatalmi koalíció Aleksandar Vučić államfőnek, illetve a Szerb Haladó Párt elnökének a megnyilatkozására vár ez ügyben, addig az ellenzéki pártok az esélyeiket latolgatják, és minden alkalommal arra hívják fel a figyelmet, hogy a belgrádi helyhatósági választásokon is csak úgy van esélyük, ha egy egységes blokkban indulnak, és az esetleges parlamenti választásokon is egységesek maradnak.

Nikola Selaković, az államfő főtitkára ma kiemelte, Aleksandar Vučić ebben a kérdésben még nem döntött. Szavai szerint az államfő véleménye a rendkívüli választásokkal kapcsolatban teljesen eltér az SZHP többségi véleményétől. A múlt héten a párton belül konzultált párttársaival ebben a kérdésben, meghallgatta a véleményeket, de ez nem azt jelenti, hogy el is fogadja azokat. Időt kért, hogy átgondolja, és várhatóan két héten belül véleményt formál ebben a kérdésben. Selaković szavai szerint Vučić valószínűleg nem a pártja, hanem az állam és a nép érdekeit tartja majd szem előtt.

Slavica Đukić Dejanović népességi politikával megbízott tárca nélküli miniszter, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője az előrehozott választásokra reagálva kiemelte, lesznek előrehozott választások, ha azt az ellenzéki pártok annyira szeretnék. Véleménye szerint az ellenzéki pártoknak jól meg kellene fontolniuk, hogy tényleg ezt szeretnék-e, és ha igen, akkor ki kell írni a választásokat. Azt viszont már nem kívánta véleményezni, hogy az ellenzék egy tömbbe tömörülve szeretne részt venni a választásokon, mint kiemelte, nem az ő feladata egységesíteni őket.

Az ellenzék ugyanakkor egyelőre a belgrádi helyhatósági választásokra koncentrál. Vuk Jeremić, a Néppárt elnöke szerint a helyhatósági választásokon csak akkor van esély a győzelemre, ha az ellenzéki pártok egy szélesebb frontot képeznek. Szerinte az ellenzéknek egyesülnie kell, erre utalnak a nemrégiben szerzett tapasztalatok is. Hiszen, mint mondta, az elnökválasztás során megmutatkozott, nem jó, hogy az ellenzéki pártok több elnökjelölttel indultak. Jeremić szerint ilyen hibát nem követhetnek el többé.

Elmondta, a Néppárt minden tőle telhetőt megtesz, hogy meggyőzze az ellenzéki pártokat, együtt induljanak a belgrádi helyhatósági választásokon, és egy közös polgármesterjelöltet indítsanak. Szavai szerint, bár ők mindent elkövetnek, hogy az ellenzéki pártok megtalálják a közös hangot, a káderpolitikában sem szeretnék mindenáron a saját jelöltjeiknek helyet találni.

Elmondása szerint a polgári és a nemzeti értékek nem állnak egymással szemben, sőt csak erősítenék egymást. Egyedüli kitétel az egyesülő ellenzék esetében az, hogy ne kívánjon együttműködni a fennálló hatalommal.

Borko Stefanović, a Szerbiai Baloldal vezetője szerint is az ellenzéknek egyesülnie kell. Hiszen, mint mondta, a Szabad Polgári Mozgalom, a Demokrata Párt és az Új Párt között nincs olyan nagy ideológiai különbség. Véleménye szerint az egyik legjobb polgármesterjelölt Dragan Đilas, Belgrád volt polgármestere lenne, Dragan Šutanovaccal, a Demokrata Párt elnökével szemben. Így arra szólította fel Đilast, csatlakozzon az egyesülő ellenzék blokkjához.

A lehetséges előrehozott parlamenti választások kapcsán elmondta, a jelenlegi hatalmi párt képes arra, hogy az elmúlt öt év alatt ötödször is választásokat írjon ki. Szerinte a jelenlegi hatalom már szinte elhitette a néppel, hogy normális dolog minden évben választásokat tartani. Hozzátette, Vučić folyamatosan közvélemény-kutatást követel a pártok népszerűségéről, s ez nagyon sokba kerül. Mint mondta, véget kell vetni az alaptalan költekezésnek.