2024. április 19., péntek

Tabuk nélkül gyerekeknek

Gyermek- és ifjúsági tartalmakkal foglalkozó médiumok működési elveiről Újvidéken

A Deutsche Welle Akademie ,,Young Media” elnevezésű projektum keretében szerbiai újságírók látogattak el olyan németországi médiumok szerkesztőségeibe, amelyeknek célcsoportjait a 8 és 30 év közötti gyermekek és fiatalok képezik.

A fiatal újságírók által a hazai szerkesztőségek képviselői is betekintést nyerhettek a német módszerekbe az ifjúsághoz szóló médiatartalmak terén. A Bepillantás című előadássorozat első állomása Belgrádban zajlott, és az a célja, hogy a Németországban szerzett tapasztalatokat és tudást átadják a hazai médiumok képviselőinek.
Az előadók hat olyan németországi székhelyű médium működését és szerkesztési politikáját mutatták be, amelyeknek közös jellemzője, hogy nyíltan, tiltott kérdések nélkül fordulnak célcsoportjukhoz.
– A németországi hozzáállás közös jellemzői, hogy a tartalmakat illetően nem létezik tabutéma. Legyen szó akár politikáról, migráns krízishelyzetről, nácizmusról, transz személyek életviteléről vagy LGBT-közösségről. Nem létezik olyan téma, amelyről ne lehetne nyíltan beszélni, teszem azt, egy nyolcéves gyerekkel. A különbség csupán a hozzáállásban, a közeledés módjában rejlik – mondta Jovana Gligorijević a projektum résztvevője.
Nem mindegy tehát, hogy milyen módon és milyen formában jut el az információ a gyermekekhez. Dragana Sretenović, a projektum résztvevője szerint a megfigyelt médiumok közös céljai között szerepel a mindennapi témák megfelelő beállítására irányuló figyelem.
– Egy 8 és 12 éves korosztályhoz szóló németországi gyermeklap három fő tartalmi célja: megtapasztalni, megérteni, cselekedni. A magazin legfőbb célja a fantázia felkeltése, a tudás átadása, valamint a gyermekek motiválása arra, hogy tevékenyen, aktívan forduljanak környezetük felé. Semmiképpen nem ajánlatos olyan hangnemben fordulni a gyermekhez, hogy te még kicsi vagy, ezt nem értheted – mondta Dragana Sretenović.

A korszerű, fiatalokhoz szóló médiumok tehát nem riadnak vissza a bonyolult és nehéz témák bemutatásától. Mindemellett fontos szempont, hogy a fiatalok igényei generációnként rohamosan változik. A lépéstartás érdekében a legtöbb médium fontos csatornaként számol be a közösségi oldalak szerepéről, valamint az újfajta kommunikációs jelenségekről és internetes platformokról.
Az interneten olvasható különféle témájú és hangulatú tartalmak közepette jogosan merül fel a kérdés, hogy hol a határ, meddig és hogyan mutatható be egy-egy felkavaró és megrázó téma. A német médiumok legtöbbje pszichológusok és pedagógusok segítségét kéri a tartalmak közvetítésének módszereiben, egy dologban azonban mindenképp ugyanabba az irányba mutat a szerkesztési politika, mégpedig abban, hogy a médiának a gyermekek felé kell fordulnia, még mielőtt a fiatalok egyedül, nem megfelelő tálalásban és mértékben találnak rá a témára.
Azoknak a 15 és 29 éves korosztályhoz szóló médiumoknak, amelyek megnyilvánulási formaként immár internetes, azaz videós platformot választanak, a legfőbb céljuk, hogy a fiatalok mindennapjainak a részeseként irányítsák ismeret- és tudásvilágukat. Elsőre ijesztőnek tűnhet, hogy egy közszolgálati adó vloggerekkel működik közre műsorainak alakításában. A tartalom azonban ezáltal a fiatalok igényeinek megfelelően mégis irányítottan alakul – hangzott el az előadáson.
A Deutsche Welle Akademie a Médiaasszociációval karöltve hozta létre a projektumot. A német szervezet projektumvezetői ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy Szerbiában nem irányul elegendő figyelem a gyermekekhez és fiatalokhoz szóló tartalmak közvetítésére.
– Egy ilyen gondolatmenet folytán született meg a hároméves program. Másrészt pénz híján úgy döntöttek, hogy mindennek a legegyszerűbb és a leghatékonyabb módja az egyének oktatása, akik később saját környezetükben tudják értékesíteni és terjeszteni a tudást. A projektumban különféle profilú, kragujevaci, niši, újvidéki és belgrádi újságírók vettek részt – ecsetelte Dalila Ljubičić, a Médiaasszociáció igazgatója.
A szervezetek a projektum folytatásaként mentorprogramok létrehozását irányozzák elő, amelyek keretében ifjúsági tartalmak közvetítését segítik egy-egy médium berkein belül.