A közelmúltban vezető politikusainktól olyan nyilatkozatot hallhattunk, hogy a jövőben a hazai vállalkozások is kaphatnak olyan támogatásokat, amilyeneket a külföldi befektetők. Egy ilyen állítást azonban mindig hálátlan a teljes szövegkörnyezetből kiemelni, mert volt, amikor ezt a munkahelyteremtési támogatásokkal kapcsolatban mondták, de olyan is, amikor általánosítani próbáltak. Egyébként szokás azt hangsúlyozni, hogy nálunk a gazdasági szubjektumok egyforma jogokat élveznek, legyen bárki a tulajdonos, tehát megszűnt a hazai és a külföldi befektetők megkülönböztetése. A valóságban azonban lehetőség van olyan rendeleteket hozni, hogy bizonyos befektetők mégis különleges státust élvezhessenek. Sok esetben azonban akár indokolt is lehet, amikor valóban stratégiai jelentőségű ágazatban több szempontból is fontos cégekről van szó. Az a helyzet, hogy minden egyes eset külön téma lehetne, kizárt dolog, hogy általánosítani lehessen. Mindemellett a hazai viszonyok is specifikusak, akárcsak az emberek mentalitása, ezért aztán valóban nem beszélhetünk biztos „receptekről”. Ennek ellenére mások tapasztalatait mindig érdemes megvizsgálni, mert sokat lehet tanulni belőle.
MIT TUDTAK MÁSOK?
Ha olyan államot keresünk, melynek sikerült viszonylag rövid idő alatt jelentős gazdasági sikereket elérni, akkor az úgynevezett ázsiai „kistigrisek” példáját érdemes megemlíteni. Dél-Koreát, Tajvant, Szingapúrt szokás ilyen esetben felhozni. Dél-Korea azért is érdekes, mert egyfajta összehasonlítási alapként, párhuzamként ott van a mostanában sokat emlegetett szomszéd, Észak-Korea. Dél-Korea esete valóban igazi sikertörténet, hiszen elmaradott országként röpke 20-25 év alatt felzárkózott a világ élvonalába. Az egykor még egységes állam másik fele, Észak-Korea gazdasága viszont ma is jelentősen elmaradott. Pedig az egykori egységes Korea fejlettebb része az északi régió volt. Az 1910-től 1945-ig tartott Japán megszállás idején erőteljes volt az iparosítás, 1953-ban azonban a kívülről gerjesztett polgárháború két részre osztotta az államot. A fejletlenebb déli rész átlagjövedelme abban az időben nem érte el pl. a ghánai jövedelemnek a felét sem, ma viszont Dél-Korea gazdaságilag Földünk egyik legfejlettebb országa. Pedig azt lehet mondani, hogy semmit nem találtak ki. Mindent másoktól, elsősorban többnyire az egykori megszállótól, Japántól lestek el. A növekedési modell – ami a többi ázsiai kistigrisre is jellemző – a gazdaságfejlesztő állam modellje. Nem a külföldi működő tőkére alapozták a gazdasági fejlesztést, hanem saját cégeikre. A jelenlegi, szerbiainál alacsonyabb jövedelmi szinten sem mondták, hogy nincs hazai tőke, ezért a külföldi beruházókra kell támaszkodni. Az ázsiai népekre jellemző türelemmel takarékoskodtak, hogy a felhalmozott eszközöket fejlesztésekre fordítsák, melyek aztán meghozták az eredményeket. A külföldi befektetőket azonban az állam különféle módon igyekezett távol tartani. Olyan cégeket sikerült így létrehozni, melyeknek a nevét ma már mindenki ismeri a világon. Ha a KIA, Deawo, Hyundai vagy a Samsung márkanevet említjük, kevesen vannak, akik ne hallottak volna róluk.
TANULNI, TANULNI, TANULNI...
A kistigrisek sikere nem a külföldi tőke vonzásán alapult. Épp ellenkezőleg: azon, hogy saját ipari konglomerátumokat hoztak létre. A gyártó részlegek a cégcsoport alapanyaggyártóitól vásároltak, ha pénzre volt szükségük, a cégcsoport bankjának a hiteleit vették igénybe. Hittek a hazai tőke multiplikátor hatásában, abban, hogy a tőke otthon maradva és körbe forogva fejti ki jótékony hatását, egyre jobb életszínvonalat biztosítva a teljes lakosságnak.1960-ban még csupán 33 millió dollár értékben bonyolítottak le külkereskedelmet. Többnyire mezőgazdasági termékekkel és ásványokkal kereskedtek. Tíz évre rá már 835 millió dollár értékben exportáltak. A kivitel szerkezete is megváltozott: az elektronikai cikkek és a textil vette át a vezető szerepet, az LG-t és a Samsungot pedig ma a szórakoztatóelektronikai, IT és telekommunikációs iparág leginnovatívabb vállalatai közé sorolják.
Dél-Korea sokat profitált a vietnami háborúból is. Az amerikai hadsereg ellátását jórészt a dél-koreai cégek segítségével oldották meg. Akkor bukkant fel egy kisebb, autószereléssel foglalkozó cég, Hyundai néven. De a tervezett állami beruházásoknak, az iparosodásnak és az egyre jobban képzett munkaerőnek is kulcsszerepe volt a gazdasági sikerek elérésében. A színvonalas felsőoktatás fontos hajtóereje a növekedésnek, s ezt komoly statisztikai módszerekkel is alátámasztották a kutatók. Csaknem száz ország növekedésének elemzése alapján kiderült, hogy ha egy adott ország lakosai átlagban egy évvel többet tanulnak közép- vagy felsőfokú oktatási intézményekben, az 1 százalékponttal nagyobb éves gazdasági növekedéssel jár együtt. Egy az egyben nem lemásolható a dél-koreai recept ugyan, de valószínű, hogy a „kistigris” esetén érdemes lenne egy kicsit eltöprengeni.
