2024. április 18., csütörtök

Kockázatos-e lejárt élelmiszert fogyasztani?

Nemrégiben írtam az akciós vásárlás lélektanáról, ahol röviden kitértem arra is, hogy az ember hajlamos a leértékelt áruból bespájzolni, ha már akciós áron jut hozzá, de mindeközben figyelmen kívül hagyja, vagy elfelejti leellenőrizni a készítmény szavatossági idejét. Így gyakran előfordul, hogy mire felhasználásra kerül, addigra a termék szavatossági ideje lejár – itt főleg az élelmiszerre gondolok –, sőt akár meg is romolhat.

Arra, hogy miért nem vált általános gyakorlattá a szavatossági idő leellenőrzése, és veszélyes-e a lejárt termékek fogyasztása, a későbbiekben még visszatérek, most nézzük meg először, mit is jelent ez a fogalom.

Valójában az élelmiszerek két fajta felhasználhatósági határidővel kerülnek forgalomba, és a kettő között nagy különbség van: a gyorsan romló élelmiszereknek fogyaszthatósági határidejük, a hosszabb ideig eltartható élelmiszereknek pedig minőségmegőrzési időtartamuk van. Ezt a kétféle jelölést a fogyasztók többsége nem is különbözteti meg, pedig ennek ismeretében évente több tíz kilónyi élelmiszert menthetnénk meg a szemétbe kerüléstől.

Vásárláskor ellenőrzi-e a termék szavatossági idejét?

Mindig: 59 (44,35%)

Néha, vagy csak bizonyos termékekét: 56 (42,10%)

Soha: 18 (13,55%)

A magyarországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalának (Nébih) a vásárlók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló rendelete szerint az élelmiszerek minőségmegőrzési időtartama az az időtartam, ameddig megfelelő tárolás mellett megőrzi egyedi tulajdonságait. Ezen időtartam két formában jelenhet meg a termék jelölésén: „minőségét megőrzi: (dátum)” vagy „fogyasztható: (dátum)”. A „minőségét megőrzi” feliratot azon élelmiszereken kell feltüntetni, amelyek mikrobiológiai szempontból nem tekinthetőek gyorsan romló élelmiszereknek (például konzervek, száraztészták, édesipari termékek), és amelyek minőségmegőrzési idejük lejárta utáni fogyasztása nem jelent közvetlen veszélyt az egészségre. Ezzel szemben a gyorsan romlandó élelmiszerek (darált húsok, előkészített húsok, tőkehúsok, nem tartós tejek, joghurtok, kefirek, hidegkonyhai készítmények) esetében, amelyeknél a minőségmegőrzési időt követő fogyasztás veszélyt jelenthet az egészségre, a minőségmegőrzési idő helyett a fogyaszthatósági idő lejárati dátumát kell jelölni, vagyis ilyen élelmiszereken a „fogyasztható:…” felirat található.

(Fotó: Archív)

(Fotó: Archív)

Ez a hivatalos megfogalmazás, azonban a dolog ennél sokkal árnyaltabb. Ahhoz, hogy a termék valóban megőrizze a gyártó által meghatározott minőségét a jelzett időpontig, a megfelelő tárolási körülményeket is maradéktalanul be kell tartani. Ha az rendben van, a lejárati dátum nem jelenti egyben azt is, hogy egy nappal utána a termék már fogyasztásra alkalmatlan lesz. Az adott dátum után minőségéből, élvezeti értékéből veszíthet ugyan, de attól még fogyasztható. Azonban a gyártó a jelzett időpont után már nem vállal felelősséget a termékéért.

És itt eljutottunk a fenti kérdéshez is: ehetünk-e lejárt élelmiszert? A dietetikusok szerint abban az esetben igen, ha szaglás és kóstolás után nem találunk benne semmi kivetnivalót. Ellenben, ha furcsa szaga van, vagy penészes, dobjuk a szemétbe. Ez az óvatosság leginkább a romlékony, tehát a rövid lejáratú élelmiszerekre vonatkozik, a tésztafélék, konzervek, cukor, só, kekszfélék, alkoholos italok a jelzett időpontnál jóval tovább maradnak fogyasztásra alkalmasak.

Ezt kihasználva olyan üzleteket nyitottak néhány európai országban, ahol lejárt szavatosságú, de fogyasztható élelmiszereket kínálnak. Dániában törvényes a lejárt szavatosságú élelem árusítása, ha azt egyértelműen feltüntetik rajta. Minden termék a helyi szupermarketek, importőrök és exportcégek adománya, és feleannyiba kerülnek, mint máshol. A legjobb az egészben, hogy a bevételt jótékony célokra fordítják. Az angliai üzletben nincsenek megszabott árak, ott mindenki annyit fizet, amennyit tud. A projektnek óriási sikere van, és a neve is nagyon találó: The Real Junk Food Project, vagyis az „igazi szemét kaja”. Ha tudjuk, hogy évente 222 millió tonna élelmiszert dobunk ki, akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem követik világszerte ezeknek az üzleteknek a példáját.

És végezetül: miért nem vált gyakorlattá a szavatossági idő leellenőrzése? Ezzel kapcsolatban tudtommal nem végeztek kutatásokat, így csak a saját gondolatmenetemre hagyatkozhatok. Szerintem lustaságból, hanyagságból és főleg időhiány miatt. Beszaladunk a boltba, lekapjuk a polcról a szükséges termékeket, és már állunk is be a sorba, mert vagy ebédidőben tudjuk megejteni a vásárlást, vagy munka után, amikor még el kell szaladni a gyerekért is, meg ebédet is főzni a családnak. Kinek jut eszébe ilyenkor minden egyes készítmény csomagolásán elolvasni az apró betűs „minőségét megőrzi” vagy „fogyasztásra alkalmas” feliratot? Arról nem beszélve, hogy még az olvasószemüveget is elő kell kotorászni a tömött táskából.

De véleményem szerint legfőképp azért nem ellenőrizzük le a lejárati időt, mert megbízunk az üzletekben. Elhisszük, hogy a polcokon és a hűtőkben lévő árunak mind rendben van a szavatossági ideje, ha még ott van, akkor fogyasztásra alkalmas.

Úgy teszünk, mintha sohasem hallottunk volna becsapott vásárlókról és átcímkézett termékekről...