2024. március 28., csütörtök

Tűzliliom Bácsfeketehegyen

Pénteken este az Életjel Csáth Géza Művészbaráti Kör vendégeskedett Bácsfeketehegyen, a Kultúrotthonban.

Binszki Teréz és Némedi Imre (Lakatos János felvétele)

Binszki Teréz és Némedi Imre (Lakatos János felvétele)

A kör két tagja, Binszki Teréz és Némedi Imre szavalók tartottak önálló előadói estet Tűzliliom címen, Horváth Emma rendezésében. Az est során Buda Ferenc-, Szép Ernő-, Vörösmarty Mihály-, Francois Villon-, Arany János- és Gárdonyi Géza-művek hangzottak el. Az előadói est már meglévő produkciókból állt össze – mondta el lapunknak Horváth Emma.

– Az első rész egy visszapillantás a gyermekkorra és a gyermekkor visszahatása a felnőttkorra. Ezt egy olyan rész követi, amelyet hosszú versek alkotnak. Ezek a hosszú versek olyan árvák, mert nem mondja őket senki sem. Nem szokták meg az emberek, hogy 15 percig Vörösmarty-szöveget hallgassanak. Mi úgy gondoltuk, hogy ennek ellenére foglalkozunk ezzel, így került be a második részbe Vörösmarty Szép Ilonkája és Francois Villon egy balladája. Ezt egy kissé derűsebb rész követi, Arany János Fülemüléje, amit ketten mondanak. Ez egy kísérlet tulajdonképpen, mert a vers nem két emberre íródott. Az est ugyancsak egy kísérlettel zárul: egy versnek és egy prózának az egybefonásával. Az egyik Gárdonyi Géza A tűz című novellájának egy részlete, a másik pedig Szabó Lőrinc Kandalló előtt című verse. Ebből egy érdekes, új „szövet” alakult ki, amelyben a vers és a próza a tűzről vall – mondta el a rendező.

Az előadói est következő állomása Kispiac lesz.