2024. április 18., csütörtök

Moravicai nyolcadikosok a Gion Nándor Emlékházban

Tizenkilenc tanuló és 3 tanár látogatott el szombaton délután a szenttamási Gion Nándor Emlékházba. Ezúttal a moravicai Id. Kovács Gyula Általános Iskola nyolcadikosai látogatták meg a szenttamási író emlékére alapított múzeumot, ismerkedtek meg műveivel és személyes tárgyaival.

A csoport egyik vezetője, Szabó Kis Csepegi Ella tanárnő elmondta, a kétnapos kirándulás október 27-én és 28-án zajlott le, és az iskola két nyolcadik osztálya számára szervezték meg, célja pedig a Vajdaság természeti és történelmi értékeivel való ismerkedés.
‒ Első nap Újvidékre látogattunk, megtekintettük a Szerb Matica Könyvtárát, azt követően pedig egy vezető segítségével az Újvidéki Rádiót. A gyerekeknek nagy élmény volt mikrofon elé ülni, és szavaltak is, hiszen iskolánkban külön át vannak itatva irodalommal, a költészet is közel áll hozzájuk. Közben mindkét helyen hallhattak összefoglalót arról, hogy az intézmény hogyan működik, kik és hogyan használhatják. A délután folyamán ellátogattunk a Duna-parton található egyetemi városba, ahol bővebben is hallhattak az itthoni továbbtanulási lehetőségekről. Innen a Fruška gorára kirándultunk, a hatalmas tévétorony melletti Norcev hotelban szálltunk meg. Közben egy nagy asztalnál játszottuk, de fürdési lehetőség is volt. Másnap reggel felkerestük a magyar történelmi jelentőségű redneki (Vrdniki) várat, amely a Tarcal déli lejtőjén, a Kudos patak völgye feletti kisebb hegycsúcson emelkedik, és amelyet 1315-ben említenek először. Itt történelmi beszámolót hallhattak a gyerekek a vár szerepéről és jelentőségéről. A folytatásban a szerémségi Dombó (Rakovac) bencés kolostor maradványait tekintettük meg. Hazafelé útközben megálltunk Szenttamáson a Gion Nándor Emlékháznál. Itta tanulók megismerkedtek az író életpályájával, az emlékkiállításon pedig megtekinthették személyes tárgyait, könyveit – sorolta a műszaki és informatika szakos tanárnő.
Kiemelte, az egész tartomány egy nagy történelmi terület, amelynek magyar vonatkozású eseményei különösen fontosak. A törökök vonulása és a magyarság védelme, az itt található végvárak és egyéb történelmi és kulturális jelentőségű helyek nagyon fontosak a gyerekek magyarságtudatának erősítésében, hogy lássanak, tanuljanak. A kirándulásnak ez a célja.