2024. március 19., kedd

Hét nap Budapesten (6.)

Dobrica Ćosić szerb író 1956-ban, a forradalom és szabadságharc idején egy hetet töltött Budapesten. Írótalálkozóra utazott, és népfölkelés fogadta. Naplót írt, s ezt a Magyar Szó már ’56 novemberében folytatásokban közölte, tavaly pedig a szerkesztőségünk Menedékben címmel ismét megjelentette. Ezúttal a forradalom 61. évfordulója alkalmából részleteket adunk közre a Hét nap Budapesten című naplóból.

OKTÓBER 24

Borotválkozom. Néhány rövid sorozat hallatszik a távolból, azonnal indulok a városba. Az étteremben divatosan öltözött idős hölgyek kockacukrot kevergetnek, aztán szenilis kecsességgel teát öntenek rá. Sötét karikák vannak némely pesti dáma szeme alatt. Ma reggel, mint ahogyan minden reggel, arisztokratikusak, ellenszenvesen méltóságosak. Az ablakokra ráfekszik a ködös őszi reggel. A pincér szokatlanul előzékeny, és amikor aláírom delegátusi számlámat, rosszabb orosz nyelvtudással, mint az enyém, így szól:
– Tudja-e, hogy tegnap este azt jelentette a Novi Sad-i Rádió, hogy amennyiben az orosz csapatok beavatkoznak a magyar ügyekbe, a jugoszláv hadsereg átlépi a határt, és akcióba lép…
– Ez nem igaz. Jugoszláv csapatok semmi esetre sem lépnek magyar földre. Mi nem avatkozunk senki belügyeibe – mondom neki határozottan és kiábrándítóan. De én még emlékszem az 1941. áprilisi kacsára: „A jugoszláv hadsereg tizenkét kilométernyire van Szófiától.”
Az ilyen képzettársításokat széttépi néhány gránát a tankok ágyúcsöveiből. Amikor az ágyúk megszólalnak, elkezdődik az igazi háború, a klasszikus. Utcai harcokat és barikádokat el tudok képzelni nehéz gépfegyverekkel is, de az én maradi technikai ismereteimmel ilyen helyzetben csak a filmeken tudok ágyúharcokat elképzelni. Valaki a telefonhoz szólít. Szaladok a portáshoz, tegnap esti ismerősöm, a Novi Sad-i Tomán Pál (helyesen: László – a szerk. megj.) felindulva jelenti: Nagy Imre lett a miniszterelnök, beszédet mondott, amelyben a rend helyreállítására szólított föl, és kijelentette, hogy kormánya új programmal áll a képviselőház elé, az ő 1953. évi programja alapján; rendezi a kapcsolatokat a Szovjetunóval az egyenrangúság elvén, gazdasági jólétet teremt, és igyekszik sajátos, magyar utat találni a szocializmus építésére. Felkérték a szovjet kormányt, hogy küldjön csapatokat, amelyek meggátolják a rendszer ellenforradalmi és fasisztabarát átalakítását. Kihirdették a statáriumot, rögtönítélő bíróságot hoztak létre. Ostromállapotot hirdettek, és kijárási tilalmat rendeltek el 14 óráig, lezárták a határokat. A Politikai Bizottságnak néhány új tagja lett: Nagy Imre, Szántó Zoltán, Kádár János és mások. Gerő maradt a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára. A szovjet csapatok már akcióba léptek. Hivatalosan reggel négy órától kezdve. Hajnalban harcok kezdődtek Csepelen, ahol 40 000 munkás dolgozik. A magyar hadsereg ingadozik. Mindenki arról beszél, hogy összecsaptak a magyar és a szovjet csapatok. Felkelés és harcok dúlnak Magyarország más részein. Azt beszélik, hogy egy halott egyetemistát, az első áldozatot, akit a Rádiónál öltek meg, beborították zászlóval, és elvitték a Szabad Nép könyvkereskedés elé, amelyet összetörtek, elpusztítottak. Az utcákon heves harcok dúlnak magyar felkelők és szovjet egységek között. Az utcai tüntetések nem szűntek meg, habár gépfegyverekkel lövik a tüntetőket.
Nem örülök annak, hogy sejtéseim beigazolódtak. Valami kezdődik most… de nem… csak ne vonjak le következtetéseket. Csak egyetlenegyet: ma nem mehetek a városba. A városban gépfegyvertűz van, a szállodában pánik uralkodik. Meg kell találni az egyensúlyt e meggyőzően halálos tüntetések és a számomra annyira érthetetlen rémület között. Nem azért, mert bátor volnék. Nem vagyok büszke a bátorságomra. Kimegyek a szálloda elé. Az egyik autón a [cirill] C jelet látom, és sok számjegyű táblát. Megörülök neki: Szerbiából érkezett. Néhány pillanat múlva izgatottan üdvözöljük egymást az elvtársakkal, a Jugodrvo és a Zrenjanini Járási Népbizottság képviselőivel. Különösen örülök régi ifjúkommunista kollégámnak, Milan Pribićnek, a járási népbizottság most már alaposan megkopaszodott elnökének. Persze még magam előtt is elhallgatom, hogy talán kortársak vagyunk. Nevetve mondja, hogy fegyverként csak a zsebkése van vele, de meggyőződése, hogy kezdetnek ez is elég. Egyébként mindig is csak ennyi volt a jugoszláv kezdet. Mesélik élményeiket, azt állítják, hogy a fegyveres akció néhány perccel Gerő beszéde előtt kezdődött, mert meg akarták akadályozni az egyetemisták, hogy beolvassa beszédét, helyette saját határozataikat akarták közzétenni a rádióban. Ezzel a szándékkal megkíséreltek bejutni a Rádió helyiségeibe, és megölték az ÁVH egyik ezredesét. Feljegyzem ezt is, inkább a hangulat lefestésére, nem törődöm a történelmi tényekkel. Foglalkozzanak azokkal a magyar történészek. Mindenesetre e drámának az első áldozata hivatalosan majd azé lesz, aki győztesen kerül ki a harcból.