2024. március 28., csütörtök

,,A kamera fegyver, nem jó kézben rosszul sül el”

A Vajdasági Magyar Mozgókép Napja(i) jóvoltából a múlt héten a szokásosnál is több filmet, pláne vajdasági magyar filmet nézhettünk. Vajdaság több pontján zajlottak vetítések, amelyek során a zombori származású, Budapesten élő Goretić Péter ifjú filmes legújabb alkotását, Az irgalmas angyal című kis játékfilmet is láthatta a közönség. Péter a Menni vagy nem lenni című kis játékfilmmel robbant be a helyi köztudatba, a Budapesti Metropolitan Egyetemen szerzett operatőri oklevelet, önmagát rendezőként értelmezi elsősorban. Még nagyon fiatal, de már sokat tud mesélni a kép-írásról. Közös filmek fémjelzik barátságunkat, ennélfogva beszélgetésünk hangneme tegeződő.

Filmkészítésre sokan vágynak, még kölyökként. Mi kell hozzá, hogy az ember beérje, elérje az álmait?

– Kívülállók számára, laikusként, úgy tűnhet, a filmkészítés egy megfoghatatlan műfaj. Az ember környezetében – jó szándékból – csaknem mindenki azon igyekszik, hogy eltereljen erről az útról, mondván, ebből nem lehet megélni. A lényeg, hogy ezt nem szabad elhinni! Nekem szerencsém volt, mert a legszűkebb családi közeg, sőt később a közösség is támogatott. Többen azonban mind a mai napig nem veszik komolyan a törekvéseim. Egyszóval, menni kell a vágyak és a célok nyomán, nem szabad hagyni, hogy a mindennapi élet nehézségei eltereljenek a helyes iránytól. Alapból már a kezdetekkor az a kérdés volt a fejemben, hogy ha nem ezzel foglalkozom majd, akkor mivel…? Eljátszottam a gondolattal, hogy lehetnék akár orvos is, de az egzakt tudományok sosem vonzottak annyira, mint az a kreatív, egyszerre gyakorlati és művészeti élmény, kihívás, amit a filmkészítés jelent. Az évfolyamtársaimmal közös volt a felismerés, hogy hiába készítgettünk filmeket egyetem előtt, semmivel nem ér fel az a tudás, amit a szakmai, gyakorlati közegben kaphatunk, tanulva a saját hibáinkból és a társainkéból is. Igazi csapatmunka és csoportterápia – nevet.

Tapasztalatból tudom, a filmkészítés egy felpörgetett létállapot, életformának is nevezhető. A felsőfokú képzésed során folyamatosan készültek kisvizsga-filmek. Melyek voltak ezek, és miből nyerted az ötleteket, az impulzusokat az állandó kreativitáshoz?

– A Menni vagy nem lenni című, az elvándorlás témáját boncolgató kis játékfilm volt az ,,elsőszülött”. Ezt veled együtt készítettük, így pontosan tudod, milyen tapasztalatlanul, ám magabiztosan fogtam hozzá. Ez talán nem is működik másként, magabiztossággal kell művelni, akkor is, ha nem juthatsz el rögtön arra a szintre, amelyet képviselni szeretnél. Rengeteg viszontagsága van ennek a szakmának, például sok pénz kell hozzá, és az sosincs. Utólag visszatekintve, a közeggel is nagy mázlim volt… csaknem valamennyi mozit itthon, Vajdaságban, Nyugat-Bácskában forgattam. Ez nem volt mindig tudatos, de már a témáim meghatározásánál jellemző volt, hogy az otthoni hangulatokat idézem meg. A kisebbségi létet, a magány érzését, az elmúlást feldolgozó történetekhez – ellentmondásként – kiváló helyszín volt a nyugat-bácskai, Zombor környéki közeg, közösségileg készséges hozzáállásából kifolyólag is. Volt egy-két kikacsintás, és nem állítom, hogy nem csinálnék szívesen egy krimit vagy egy horrorfilmet, de hogyha magamba nézek, és magamból kell valamit előrántanom, akkor mindig a gyökereimhez, otthonos témákhoz és helyszínekhez nyúlok vissza, mert azokat tudom hitelesen prezentálni. A Hagyaték, a Stég, majd az Agyag című (Örkény István novellájának feldolgozása) kép-mesében egyaránt jelen vannak környezetünk karakterei, történeti jellegzetességei. Időközben Pesten készítettem különböző videoklipeket, továbbá rendeztem az osztálytársaim számára. Jellemző volt a tanulmányi időszakra, hogy teljes vállszélességgel részt vettünk egymás produkcióinak megvalósításában. Segítettük egymást, kreativitásban, művészileg és természetesen fizikailag, a stáb megszervezésében is.

Voltak, vannak-e meghatározó filmes személyiségek az életedben, olyanok, akik hatással voltak, vannak a világnézetedre, filmes szemléletmódodra?

– Erősen hatottak rám a tanáraim. Sok minden egyéb mellett tőlük tanultam meg, mekkora felelőssége van egy filmkészítőnek, nem mindegy, mire és hogyan világít rá az ember. A vásznon semmi nem lehet véletlenszerű, mégis mindennek természetesen kell hatnia. Abszolút igazság, hogy a kamera fegyver, amely a nem jó kézben rosszul sül el. Ezzel a (felelősség)tudattal szabad hozzáállni csakis. Neves (többjük Oscar-díjas alkotások készítésében vett részt) egyetemi oktatóimon kívül gyerekkoromban Stanley Kubrick, Fellini vagy Peter Jackson filmjeiért rajongtam. Ez utóbbi nevet félve mondom ki, mert művészfilmes körökben nem számít népszerű példaképnek, egy azonban biztos: a Gyűrűk ura vágófilmjét nézve fogalmazódott meg bennem, hogy filmrendező leszek.

Miről szól a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmával is több helyszínen bemutatott,  az Irgalmas angyal című szakvizsgafilmed, és hogyan jött létre?

– Foglalkoztatott a délszláv háború témakörének egésze. Rájöttem, hogy a teljes folyamatot bemutatni túl nagy vállalkozás lenne, egyelőre. A NATO- bombázások időszaka mellett döntöttem. Az egész társadalmat megnyomorította az a korszak. A kormányzat részéről nem volt igyekvés, hogy mindez fel legyen dolgozva, elinduljon a gyászmechanizmus. Mindenkiben gennyes sebként forrtak össze ezek a traumák. Úgy gondolom, hogy a művészetnek – már amennyi ráhatása van ezekre a társadalmi folyamatokra – kötelessége ezeket a sebeket feltépni és elindítani egy egészséges feldolgozási folyamatot. Ez volt a célom a kis, és ez a szándékom a majdani nagy játékfilmmel is. Tervezem a projekt folytatását, bővítését. Már az első, Doroszlón forgatott kisfilmemnél tapasztaltam, hogy a közösségi segítő szándék csodákra képes. Az Irgalmas angyal zombori forgatásakor mindez csak fokozódott. A városvezetéstől kezdve a negyvenöt statisztán át, a zombori kórház (egyik forgatási helyszín) teljes személyzetét, a mentősöket, sőt a rendőrséget is beleértve, hatalmas jó szándékot tapasztaltam. Elor Emina színművésznő, a film főszereplője, a magyarországi stáb minden tagja, Hakkel Borbála látványtervező és a sminkesek csapata szintén emberfeletti teljesítményt nyújtott, dolgoztunk négy napon át reggeltől estig. Nagyon örültem, amikor a nyáron (még nem teljesen kész formájában ugyan) bemutathattuk Zomborban (az Art okupacija nevű rendezvénysorozat keretében) a filmet, amely nem jöhetett volna létre a zomboriak segítsége nélkül.

A képzésedből adódóan (is) kipróbáltad magad rendezőként, sőt színészként, majd operatőr lettél. Melyik az a szakmai irány, amely felé haladni szeretnél, illetve melyek a további terveid?

– Egy budapesti médiaprodukciós cégnél dolgozom. Emellett hamarosan casting-menedzseri felkérést teljesítek, közben pedig gyűjtöm az alkotói energiát, ötleteket Az irgalmas angyal nagy játékfilm forgatókönyvének a megírásához.

Egy villámkérdés a végére. Milyen a jó film Goretić Péter számára?

– A jó film az, amelynek a végén képtelen vagy felállni a mozi székéből, mert annyira vicces, szomorú vagy izgalmas volt. Egy jó mozinak magába kell rántania a nézőt. Egy filmnek nem feltétlenül világmegváltó, súlyos témákról kell szólnia – persze azt is szeretem, nagyon jó, ha több rétegű, ha van a történet, annak mellékszála, szimbolikája –, élvezettel nézek egy nagyon kreatív és jól megcsinált akciófilmet is, hogyha izgulhatok, sokat nevethetek közben. Összegezve: a film jó volt, ha kissé másként láthatjuk a világot, miután kijöttünk a moziból.