2024. március 29., péntek

Vučić és a nehéz tárgyalások

Aleksandar Vučić köztársasági elnök ma este a Pink TV műsorában vendégeskedett, és több fontos témára is kitért. A többi között szó volt Vučić és Hoyt Brian Yee, európai és eurázsiai kérdésekkel megbízott amerikai egyesült államokbeli államtitkár-helyettesi megbízott múlt heti beszélgetéséről is.

Az államfő elmondta, hogy az államtitkár-helyettesi megbízottal nehéz tárgyalást folytattak, mert az Egyesült Államok elismeri Koszovó államiságát, és támogatja annak területi integritását.

Vučić hangsúlyozta, hogy a találkozón elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy szerinte ilyen tekintetben láthatóan más szabályok vonatkoznak Szerbiára, mint más országokra.

Hoyt Brian Yee az államfő elmondása szerint a találkozón hangsúlyozta, hogy az USA elvárja, hogy tiszteletben tartsák az általa képviselt álláspontokat.

Koszovó kapcsán az államfő amiatt is elégedetlen, hogy még mindig nem alakult meg a Szerb Községek Közössége. Mint mondta, a brüsszeli megállapodás végrehajtását az Európai Unió felügyeli, és szinte már minden megvalósult belőle, csak éppen azok a követelések nem, amelyek Szerbia érdekeit szolgálják.

Vučić megerősítette, hogy a találkozón a koszovói kérdés mellett a legtöbb szó esett Szerbiának az Oroszországgal való kapcsolatáról, és kiemelte, hogy az ország egyre nagyobb nyomásgyakorlásnak van kitéve e kérdések kapcsán.

Ismét nyomatékosította, hogy Szerbia stratégiai célkitűzése az EU-s tagság, de továbbra is megőrzi jó kapcsolatát Oroszországgal.

Elmondta, hogy az ország célja, hogy független politikát folytasson, és megszülessen egy történelmi megegyezés az albánokkal.  

Vučić a Koszovóról folytatott belső párbeszédre is kitért, és kiemelte, hogy akármi is lesz az álláspontja a probléma megoldására, biztos abban, hogy sokan bírálják majd emiatt.