2021. szeptember 16., csütörtök

Ki mit ken magára?

Középiskolás koromig szerintem semmilyen krémet nem használtam, legalábbis nem emlékszem arra, hogy bármikor testápolót vagy arckrémet kentem volna magamra. Otthon nem is volt dömping ezekből a dolgokból, de akkoriban valószínűleg nem is volt akkora kínálat kenceficékből, mint manapság.

(Illusztráció)

A fürdőszobapolcon édesanyám tartott ugyan egy fantasztikus virágillatú krémet, kis kerek üveg tégelyben, de az valahogy nem rémlik, hogy sokat használta volna. Inkább csak úgy ott volt, hogy legyen, néha letöröltük róla a port és én időnként levettem, hogy szagolgassam. Ezenkívül az egész házban volt még egy rózsaszín tubusos kézkrém, azt hiszem az állt rajta, hogy 84, meg a nagymamám tartott az éjjeliszekrényében egy nagy citromsárga krémet, gondolom testápoló lehetett, de úgy tűnt, soha nem fog elfogyni, és annak is emlékszem az illatára, ha kinyitottuk az üveget, betöltötte az egész szobát, olyan púderes illat volt. Szóval keveset kenekedtünk, és aztán egy időben nagyon lemaradottnak is éreztem magam emiatt, pláne, hogy olyan 17–18 éves koromban voltak olyan ismerőseim, akik minden fürdés után átkenték a testüket testápolóval, legalábbis azt mondták. Mikor én ezt megtudtam, úgy éreztem, ezen nekem is sürgősen változtatnom kell, mi lesz így velem. Nagy aggodalmamban vettem is néhány kencét, elsősorban testápolót, hogy nehogy lemaradjak a fürdés utáni kenekedésről, meg arckrémet is, de aztán csak nem lett ebből az ápolásból egy nagy rendszer. Alig mertem kenni belőlük, nehogy gyorsan elfogyjanak, ragadt is tőlük a bőröm, úgyhogy csak alkalmanként kerültek elő. Nem néztem én akkoriban, hogy mi volt azokban, fogalmam sem volt róla, mit nem szabad a bőrömre kenni, csak az illat, meg a szín számított, na meg az ára, mert ugye a kilencvenes évek derekáról beszélünk. Szóval, még a húszas éveimet is kihúztam mindössze néhány krémmel, mindegy volt, hiszen a fiatal bőr sok mindent elbír, sokáig semmi sem látszik rajta, és úgy tűnik, örökké ilyen marad. Aztán harminc után egyszer csak kezd észbe kapni az ember, hogy jó lenne valamit tenni annak érdekében, hogy minél tovább szép maradjon a bőre. Persze akkorra már sok mindent hall, olvas, lát, és tudja, egyáltalán nem a csomagolás, az illat és a szín számít, hanem ami benne van. Parabén? Azt sem tudtam korábban, hogy van ilyen. Ásványi olaj? Az meg mi? Aztán utánaolvas az ember, és rájön, kevés dolgot kínálnak ezek nélkül, főleg azokon a polcokon, amelyek minden boltban elérhetők. Elkezdünk válogatni és keressük magunknak a legjobbat, így szaporodik szépen lassan a fürdőszobában a kencefice. Ha visszagondolok, hány ilyen dolog volt odahaza 30 éve, és mennyi van most, hát legalább a tízszerese. Egy kézkrémmel meg egy arckrémmel kezdtem én is, aztán most nappali krém, éjjeli krém, tonik, tej, szérum, lábápoló és még ki tudja mik sorakoznak. Így van ez, idővel egyre jobban akarunk magunkra vigyázni, egyre inkább szeretnénk fiatalok maradni, a wellness iparág meg egyre több dolgot kínál.