2024. április 19., péntek

Velebiti díjazottak

Két elismerés átadásának apropóján látogatott Velebitre a község vezetősége, hogy személyesen is gratuláljon a díjakat kiérdemlőknek. Velebit Magyarkanizsa község egyik legkisebb települése, megközelítőleg kétszáz lakossal, de rendkívül jó természeti adottságokkal, minek okán nem is olyan régen felmerült egy levegőfürdő létrehozásának ötlete a falu vezetőinek körében. Igaz, a megvalósítás még várat magára. Az Ajvár-bajvívó velebiti döntőjéből kikerült csapat Sokobanján győzedelmeskedett, a helyi iskolát – melybe egykor kétszáz diák járt, most pedig heten tanulnak összevont tagozaton – Pro Urbe díjjal tüntették ki. Az iskolát 1927-ben alapították, és kilencvenéves fennállásával biztosítja a velebiti gyermekek alapfokú oktatását. Amellett részese a falu életének.

Vendégek és vendéglátók Velebiten (Fotó: Puskás Károly)

Vendégek és vendéglátók Velebiten (Fotó: Puskás Károly)

A sikereket méltányolta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is, személyesen gratulált, kifejezte örömét az elért eredmények kapcsán.

– Egyrészt rendezvényszervezési szempontból tudtak bizonyítani az idei évben a velebitiek, másrészt pedig egy jubileumot tudtunk ünnepelni az oktatási intézményen keresztül. A község napján a magyarkanizsai iskola igazgatónője vette át a díjat, mivel a velebiti ennek a kihelyezett tagozata, de úgy gondoltuk, az elismerésnek itt a helye, ezért hoztuk most el személyesen.

Az ajvárfőzés kapcsán felmerült az ötlet a helyi közösség részéről, hogy a jövő évi országos döntőt miért is ne rendezhetnék meg épp itt. Hogy ehhez Magyarkanizsa hogyan tudna hozzájárulni, a polgármester elmondta:

– A 2018-as költségvetés tervezésében is már a helyi verseny teljes költségvetési összeggel szerepel, hiszen az önkormányzat elképzelése az, hogy minden településnek meglegyen az az egy saját rendezvénye, amely mögé teljes mellszélességgel odaállunk. Ha sikerül elérni a belgrádi szervezőknél, hogy valóban itt legyen a döntő, akkor az önkormányzat megtalálja a módját, hogy ebben is segítségére legyen a falunak.