Hálátlan feladat mások nevében megállapításokat tenni, mégis merem állítani, hogy Tijana Jurićot sokan soha nem feledik. A napokat, amikor nem csak az ország, hanem a régió is az eltűnt leánygyermeket kereste. Emlékszem, lapunkat még Magyarországról is hívták, ha nem tévedek, Győrből. A telefonáló hölgy a vasútállomáson vélte látni Tijanát, egy fiatalember társaságában. Azt mondta, nem tűnt rémültnek, sem zaklatottnak. Miután értesítettük a szerbiai rendőrséget, megkönnyebbülve jegyeztük meg, hogy mégsem kell mindig a legrosszabbtól tartani, Tijana biztosan egy tiltott szerelem miatt szökött meg otthonról. Két nappal e hívást követően megtalálták a holttestét.
Fotó: Gergely Árpád
Az ehhez hasonló bűncselekmények a társadalom zsigeréig hatolnak. Talán még a legkeményebbek is gombóccal a torkukban olvasták, hogy egy majdnem százkilós felnőtt férfi elgázolta gépkocsijával a tizenöt éves kislányt, megerőszakolta, majd agyonverte. A bűncselekmény természetének okán a többség halálbüntetésért kiáltott. Ahogyan Sándor Zoltán, lapunk újságírója fogalmazott Újbarbárság kora című írásában: „A gazdasági bűncselekmények – amelyek következményeként esetenként több tíz, akár több száz család egzisztenciája kerül veszélybe – semmivel sem „kevésbé veszélyesek” a társadalomra nézve az úgynevezett „véres” bűncselekményeknél. Jellegüknél fogva az utóbbiak többnyire mégis sokkal nagyobb döbbenetet keltenek. A többség számára sokszor megfoghatatlan „ügyeskedések” absztrakt áldozataival szemben itt konkrét személy vagy személyek ellen, nem ritkán brutális módon elkövetett bűncselekményről van szó, ami érzelmeket vált ki mindnyájunkból.”
Két évvel később egy hároméves kislányt erőszakoltak és gyilkoltak meg. Ezt a bűncselekményt követően a rendőrségi szakszervezet a szerb kormánynak és a miniszterelnöknek javasolta a halálbüntetés visszaállítását, azzal érvelvén, hogy a szerbiai büntetéspolitika nem viseltetik kellő szigorral a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Másrészről az abolicionisták álláspontja szerint a halálbüntetést semmi nem teszi indokolttá, még a legembertelenebb bűncselekmények sem, hiszen szemben áll az élethez való joggal, embertelen és megalázó. Az elítéltet dehumanizálja, tárggyá alacsonyítja. Mint arra a halálbüntetés ellenzői oly gyakran rámutatnak, egyetlen büntetőeljárás során sem lehet kizárni az akart, vagy akaratlan bírói hiba lehetőségét, a kivégzést pedig nem lehet visszacsinálni.
A szerbiai jogrend 2006 óta nem ismeri a halálbüntetés intézményét. A szerb alkotmány szavatolja az emberélet sérthetetlenségét, ami pedig Szerbia nemzetközi kötelezettségeit illeti, az Emberi Jogok Európai Egyezményének, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának aláírójaként Szerbia nem állíthatja vissza a halálbüntetést.
Aminek viszont sem a nemzetközi, sem a belső jog szempontjából nincsen akadálya, az a jelenleg hatályos büntetőpolitika szigorítása. Ezt kezdeményezte a Tijana Jurić Alapítvány. A szervezet nevében Igor Jurić alapító idén május elején adta át Maja Gojković házelnöknek a büntető törvénykönyv módosítási indítványát. Az indítvánnyal a tényleges életfogytiglan tartó börtönbüntetést szeretnék beemelni a szerbiai jogrendbe a súlyos bűncselekmények legsúlyosabb formái esetében, amelyek során az elkövető gyermekre, kiskorúra, vagy állapotos nőre támadt, a támadásnak pedig az áldozat halála volt a következménye. Az alapítvány álláspontja szerint a gyermekeket, kiskorúakat bántalmazó egyéneket olyan hajlamok vezérlik, amelyek nem reagálnak az elfogadott gyógyítási és átnevelési módszerek egyikére sem. A javaslat értelmében az életfogytiglani elzárással büntetett személyt nem lehetne feltételesen szabadlábra helyezni. Szerbiában jelenleg 40 év fegyházelzárással büntethetőek a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői.
A Szerbiai Képviselőház öt hónapot követően sem tűzte napirendjére a törvénymódosítási javaslatot, így az alapítvány most polgári kezdeményezés formájában próbálja azt elfogadásra javasolni. Október 23-tól október 30-ig Szerbia-szerte 40 településen gyűjtötték a polgárok aláírását. Ahhoz, hogy polgári kezdeményezés formájában törvényjavaslatot lehessen elfogadásra javasolni a köztársasági parlamentnek, legalább 30 ezer aláírás szükséges, ám hiányzik az az alkotmányos, vagy törvényes előírás, amely arra kényszeríthetné a parlamentet, hogy a megfelelő számú aláírással támogatott javaslatokat valóban napirendjére tűzze, majd elfogadja.
A minél teljesebb tényállás érdekében arra is érdemes reflektálni, hogy az Európa Tanács, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezménye a tényleges, azaz a szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró fegyházelrázást is elvitatja. Magyarország Európa azon kevés országai közé tartozik, amelyek jogrendje ismeri a tényleges életfogytiglanit, ugyanakkor az ország ET-tagságából adódóan a múltban több elítélt is a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért és rendre helyt adtak keresetüknek. E döntések okán a magyarországi törvényhozás módosította a vonatkozó előírásokat, így a tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt személyek esetében negyven év elrázást követően felülvizsgálják feltételes szabadlábra helyezésük lehetőségét. Tavaly az Emberi Jogok Európai Bírósága két beadvány mentén e szabályozás miatt is – embertelennek és megalázónak minősítvén azt – elmarasztalta Magyarországot.
Az ET álláspontja szerint a tagállamokban az illetékes szerveknek húsz év fegyházelrázást követően felül kellene vizsgálniuk az elítélt feltételes szabadlábra helyezésének a lehetőségét. A szerbiai jogásztársadalomban olyan értékelések is elhangzottak, hogy ha Szerbia nemzetközi kötelezettségeinek a szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, feltételezvén azt, hogy az ország maradéktalanul eleget kíván tenni ezeknek, akkor a hazai büntetőpolitika akár még szigorúnak is minősíthető. A szerbiai büntető törvénykönyv értelmében a különböző kategóriákba sorolt elítéltek akkor helyezhetőek bírósági döntéssel feltételesen szabadlábra, ha letöltötték büntetésük kétharmadát és eleget tesznek a többi előírt feltételnek. A negyvenéves elzárás esetében ez 26,6 év.
A büntetőjog egyik feladata, hogy megvédje a társadalmat a bűncselekményektől, illetve azok elkövetőitől. Ez a védelem egyebek mellett úgy valósul meg, hogy a büntetőjog előirányozza a megfelelő büntetéseket, illetve alkalmazza azokat a bűncselekmények elkövetőivel szemben. Érthető az emberek elvárása, hogy az állam emelje ki a társadalomból azokat, akik ugyanezen társadalom legvédtelenebb és fizikailag leggyengébb tagjai ellen követtek el bűncselekményt és kioltották az életüket. A megoldás és a kompromisszum nem lehetetlen, hiszen az „Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert” szellemiségében megtorlást követelő „újbarbárok” és a civilizált büntetőpolitika eszközeit alkalmazó büntetőjog között gazdag lehetőségek tárháza rejlik.
