A népi mondás szerint két fix pont van az ember életében: az adózás és a halál. Csupán az nem mindegy, hogy mennyit, illetve mikor. Az utóbbira úgyszólván semmilyen hatással nem lehet az ember, az előbbi esetében azonban – legalábbis a sok évszázados tapasztalatok szerint – az adófizetőknek van némi „hatáskörük”. Tény, hogy minden esetben egy ország legfelsőbb instanciája mondja ki az utolsó szót, de az intézkedéseit nem mindig lehet észszerűnek nevezni.
A szerbiai vállalkozók és vállalatok tulajdonosai évek óta úgyszólván közelharcot folytatnak a kormánnyal annak érdekében, hogy csökkentse a gazdálkodásukra nehezedő állami terheket. Mindeddig igen sovány eredménnyel. Talán éppen ezért a másik fél úgy találja fel magát, ahogy lehet. Ezt bizonyítja, hogy szinte lépten-nyomon hallhatunk adócsalásokról, a nagy pénzek külföldi, adóparadicsomokba való menekítéséről. A bennfentesek szerint ez csak a jéghegy csúcsa, mivel csupán azok az esetek kerülnek a nagy nyilvánosság elé, amelyeket a felügyelők, fináncok és az állam egyéb, ellenőrzéssel megbízott alkalmazottai lelepleznek.
Nemrég felmérés készült arról, hogy az adókötelesek miért igyekeznek kibújni az adózás alól. Nos, csaknem ötven százalékuk azt állította, hogy ezt nem tenné, ha az állam észszerű keretek közé szorítaná a terheket. Nem csoda hát, hogy a cégek és a vállalkozók 29 százaléka az „adómentes”, vagyis az úgynevezett szürkegazdaságot jelölte meg célpontjául.
Akik könyvelést vezetnek, átlagban a jövedelmük 44,22 százalékát kénytelenek befizetni az államnak.
Ha összehasonlítást végeznénk, megkerülhetetlen lenne néhány példa. Horvátországban ugyanis a jövedelem negyedét, Magyarországon, a jövedelem nagyságától függően a 25-35 százalékát, Németországban pedig csupán a 21,13 százalékát követeli magának az állam. Azt talán senkinek sem kell ecsetelni, hogy a néhány ország közül melyiknek legerősebb a gazdasága.
Sokan úgy vélik, hogy jobban járnak, ha átalányadót fizetnek. Sok esetben igazuk van, de példák garmadájával lehet igazolni ennek az ellenkezőjét is. A könyvelés kötelezettségétől megszabadult fodrász, községtől függően, évente 145 000–250 000, vagy például a szoftverfejlesztő „műhely” 235 000–400 000 dinárral gazdagítja az államkasszát. Aki erre nem hajlandó, feketén dolgozik. A számuk nem elhanyagolható, s a kormány évek óta azt szorgalmazza, hogy ezeket a tevékenységeket valamilyen módon be kellene vonni (kényszeríteni!) a legális folyamatokba. Márpedig ez csak úgy érhető el, ha a megterhelésüket illetően jelentős könnyítéseket eszközölne az illetékes minisztérium. Ez különösen a kezdő fiatalokra vonatkozik, hiszen a múlt év végén a munkanélküliség a fiatalok körében meghaladta a 31 százalékot, s mindössze 7 százalékuknak volt saját cége vagy vett részt a családi vállalkozásban. Minden bizonnyal a nagy terhek is kihatnak arra, hogy a megkérdezettek háromötödének esze ágában sincs saját vállalkozásba kezdeni. Persze, ha volna miből.
A súlyos adó- és egyéb terhek kapcsán az a furcsa, hogy legfelsőbb szinten még senkinek sem jutott eszébe, miszerint a törvény megkerülésével dolgozóknak az alacsony adóterhekkel a legális folyamatokba való „beédesgetése” sokkal többet hozna az állam konyhájára, mint a megtorlás politikája. A jelenlegihez arányítható kisebb adót sokkal többen fizetnék, s ezáltal összegszerűen több pénz juthatna a büdzsébe.
Így a kevesebb több lenne.
