Az elmúlt héten két kiemelkedő eseményen vehettek részt a komolyzene kedvelői Szabadkán. Az elsőre szerdán, október 18-án került sor, ugyanis ekkor ünnepelte fennállásának 149. évfordulóját a Szabadkai Zeneiskola. A városházán megtartott hangverseny iránt, mint minden évben, így az idén is nagy volt az érdeklődés. Zsúfolásig megtelt nézőtér előtt zajlott le a hangverseny, amelyen hat testvériskola tehetséges növendékeinek remek produkcióiban gyönyörködhettünk. Fellépett Luka Lehotski (szaxofon) az újvidéki Josip Slavenski zeneiskolából, a tenorista Dušan Dakić a zombori Petar Konjović zeneiskolából, Patkós Maja (hárfa) a szegedi Király-König Péter zeneiskolából, a fagottista Domagoj Pećar az eszéki Franjo Kuhač zeneiskolából, Matija Raičević (klarinét) az újvidéki Isidor Bajić zeneiskolából és Lara Arbajter (zongora) a belgrádi Davorin Jenko zeneiskolából.
A helybeliek két számmal szerepeltek az est folyamán: Schubert a-moll vonósnégyesének első tételét a szabadkai zeneiskola tanáraiból alakult Garden Vonósnégyes adta elő – ez volt az est nyitószáma –, a koncert zárószámaként pedig egy másik Schubert-mű, a G-dúr mise szólalt meg teljes egészében. A középiskola diákjaiból összeállított énekkart Csikós Krisztina, a tanárokból és növendékekből álló zenekart pedig Paskó Csaba tanította be. Szólót énekelt Vasić Nataša (szoprán), Heves Tibor (tenor) és Borbély Jácint (bariton). Nagy élmény volt hallani és látni a sok szép fiatalt, amint Schubert fülbemászó zenéjével töltik meg a városháza tanácstermét – és a lelkünket.
Vasárnap, e hó 22-én egy Szabadkán még soha elő nem adott mű, Bach h-moll miséje csendült fel a nemrégen felújított Szent Teréz Székesegyházban. A barokk zeneirodalom e kimagasló alkotása Bach művei között is különleges helyet foglal el. Létrejöttének körülményeiről már sokat írtak s vitatkoztak a zenetudósok, zenei értéke azonban egy percig sem vitatható. Az egyházi zeneirodalom felbecsülhetetlen értékű remekműve ez, amely ennek ellenére csak ritkán kerül előadásra, ami hatalmas méreteivel magyarázható. Megszólaltatása két teljes óráig tart, ami igencsak próbára teszi mind az előadókat, mind pedig a hallgatóságot. A Budapesten 1904 óta eredményesen működő Lutheránia Énekkar vállalkozott rá, hogy betanulja e csodás alkotást, s így kerülhetett rá sor, hogy Pécs, Sopron, Révkomárom, Brassó, Pápa, Békéscsaba, Debrecen és Szeged után Szabadka zenekedvelő közönsége is megismerkedhetett vele. Szólót énekelt: Szemere Zita (szoprán), Bakos Kornélia (alt), Komáromi Márton (tenor) és Kovács István (basszus). A zenekar a több fúvóssal kiegészült Budapesti Vonósok voltak. Dr. Kamp Salamon, az együttes karmestere kiváló munkát végzett, meglátszik az eredményen, hogy alapos ismerője a mű partitúrájának. Hogy nem minden hang érvényesült teljes egészében, s itt-ott meginogni tűnt a zenekar, az inkább a templom akusztikai fogyatékosságának, mint sem az előadók hibájának tudható be. A basszista áriáinak megszólaltatásánál mindehhez még a túl vastag hangszerelés is hozzájárult. De a tudományos gondossággal megírt 92 oldalas műsorfüzetnek hála mégiscsak megtudtuk, hogy a szólista éppen miről énekel. Az összbenyomás mindenesetre rendkívül kedvező volt. A nagy számú közönség – sokaknak nem is jutott ülőhely – lelkes tapsviharral jutalmazta az előadóművészeket, akiknek köszönhetően élőben megismerhettünk egy olyan művet, amelyet életében maga a szerző sem hallgathatott végig. Mi, ma élő szabadkaiak szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy fül- és szemtanúi lehettünk ennek a rendkívüli zenei eseménynek.
Szerencsés választás volt a helyszín – egy katolikus templom –, az alkalom – a reformáció létrejöttének 500. éve –, és a dr. Kamp Salamon vezette művészegyüttes, aminek köszönhetően egy egész életre szóló zenei élménnyel lettünk gazdagabbak.
A mise latin nyelven íródott szövegének záró mondata az emberiségnek – hívőnek és nem hívőnek egyaránt – a béke iránti évezredes vágyálmát fejezi ki: Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! Ezek a szavak – Bach zseniális megzenésítésében – azóta is a fülünkben csengenek.
