2024. április 19., péntek
SZERBIÁBAN ELSŐKÉNT

ET-zászló Magyarkanizsának

Erich G. Fritz, az Európa Tanács tagja adta át a Magyarkanizsát megillető Becsületzászlót a Művészetek Háza nagyszínpadán. Az esemény a községnapi programok egyik fontos pillanata volt, annál is inkább, mert hosszú és tartalmas beszédében Fritz úr elismerően nyilatkozott a város és az egész község érdemeiről. A zászlót a polgármester, Fejsztámer Róbert vehette át. Fritz úr így indokolta az elismerést:

Fejsztámer Róbert polgármester átveszi a zászlót Erich G. Fritztől (Puskás Károly felvétele)

Fejsztámer Róbert polgármester átveszi a zászlót Erich G. Fritztől (Puskás Károly felvétele)

– 2015-ben már megkapták az Európa-oklevelet, most pedig már az Európa Tanács tiszteletbeli zászlóját, az Európa-díj második fokozatát is kiérdemelték. Ezáltal Magyarkanizsa az első város Szerbiában, amely átveheti ezt a zászlót. Magyarkanizsa városát méltónak találták erre a díjra, köszönhetően a temérdek független és fontos projektnek, amit a város a partnereivel együtt fejlesztett ki és vitt véghez. Mindenekelőtt kiemelném, mennyire fontosnak tartjuk a folyamatosan magas szinten folytatott nemzetközi és interkulturális munkát. Különösen nagy hatással volt ránk a gyermekekkel, fiatalokkal folytatott munkájuk a művészet és a kultúra terén. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése szeretné megköszönni önöknek a következő tevékenységeiket, melyekért ezt a díjat kiérdemelték: Először is azokat az intenzív partneri kapcsolatokat említeném, melyeket Magyarkanizsa más városokkal ápol. Intenzív az együttműködés a magyarországi partnerekkel, kiemelném Tata városát, amely már megkapta az Európa-díj legnagyobbikát, de aktívak a román, a szlovén és a szerbiai partneri kapcsolatok is. Az Európa Tanácsnál megalapozott közös értékek tudnak Európának közös lelket adni. Ez egy agresszió, félelem, határsértés és propaganda nélküli életet jelent. Az önök városa már most számos kapcsolatot teremtett meg, és széles téren kihasználta lehetőségeit ahhoz, hogy ezen csereprogramok, találkozások, tapasztalások és tanulás által megtörténhessenek a változások. Biztos vagyok abban is, hogy Magyarkanizsa polgárai ebben továbbra is szívesen részt vesznek. Már ma is nagy szerepet játszik az önök városában a polgárok aktív részvétele, ezért szeretnék köszönetet mondani nekik és önöknek is. A demokrácia és a megértés mindig közösségi szinten kezdődik el, ahol az emberek közvetlenül építik azokat a hidakat, amelyek a jövőbe visznek. Ilyen fontos hidak a sport és a kultúra is, hisz minél közvetlenebb az emberek közti viszony, annál jobban és könnyebben ismerik meg egymást. A díjjal arra szeretnénk ösztönözni a város minden egyes polgárát, hogy folytassa ezt az utat. Érdeklődjenek más országok és kultúrák iránt, találkozzanak egymással, és ismerjék meg egymást. Szabad és felelősségteljes emberekként cselekedjenek az európai emberi jogi nyilatkozat szellemében!