2024. április 20., szombat

Györe a hajrában már csillogott

Csaknem két órára volt szüksége Györe Lászlónak, hogy az éjszakába nyúló meccsen, a bresti challenger 1. fordulójában, legyőzze a 19 éves francia Geoffrey Blancaneaux-t. A 22 órakor elkezdett és csaknem éjfélig tartó meccsen a zentai teniszező mindhárom játszmában elsőként nyerte el ellenfele adogatását, amit a második szettben nem tudott megőrizni, viszont a harmadikban már nagyon jól játszott, és csaknem rutinosan taposott utat a következő körbe, amelyben újra francia, Gleb Saharov vagy David Guez lesz az ellenfele.

Az első játszma kimondottan kemény volt. A játékban Gilles Simonra emlékeztető szívós francia nemcsak állta a tenyeresét leterhelő rohamokat, hanem alkalomadtán fonákkal látványos elütésekkel is tartotta az egyensúlyt. Györe végre 4:4-nél, 15:40-ről nyerte el az adogatást, és breakkel nyitotta a második játszmát. Ekkor ingott meg, két adogatást bukott el, ám amikor a döntő játszmában 3:0-ra elhúzott, már látszott, hogy nyertes lesz. Györe egyre jobban játszik a kemény borításon és fedett pályán is. Előbbi tekintetben e volt az idei harmadik, utóbbi esetben pedig – a Lorenzi elleni múlt heti moszkvai után – a második győzelme.

Györe franciaországi sikeres rajtja után néhány órával, a világ másik végén, a kínai Szucsouban, a még fiatalabb Miomir Kecmanović is nyert. A 18 éves belgrádi játékos a challenger 1. fordulójában a sokkal magasabban rangsorolt francia Calvin Hemerynek mindössze három játékot engedélyezett, és a hét breaklabdából ötöt váltott pontra az 58 perces találkozón. Kecmanović ezzel tízhelynyi haladást jegyez a ranglistán, a 2. fordulóban pedig a valamivel alacsonyabban rangsorolt japán Hiroki Morijával mérkőzik.

A női mestertornán a legidősebb és a legfiatalabb résztvevő 3 óra 14 perces meccsét az amerikai veterán Venus Williams nyerte meg Jelena Osztapenko ellen, és versenyben maradt az elődöntőért, míg negyedik egymás közötti mérkőzésükön Caroline Wozniacki először győzte le Elina Szvitolinát. Ma a szingapúri verseny a Halep–Wozniacki és a Szvitolina–Garcia találkozóval folytatódik.

Viktor Troicki kemény ellenállást tanúsított a bécsi 1. fordulóban az első kiemelt német Alexander Zverevvel szemben, aki tornagyőzelem esetén megelőzi Andy Murray-t, és feljut a ranglista 3. helyére.

A futures tornákon három magyar, Arn Gréta, Jani Réka Luca és Valkusz Máté rajtolt fölényes győzelemmel.