2024. április 20., szombat

Megszakadt a vasúti összeköttetés Temesvár és Versec között

Augusztus óta nem közlekednek a személyvonatok Romániába

A szerb vasúti vállalat illetékesei szerint a román vasutak egyoldalúan döntöttek a Temesvár–Versec útvonal megszüntetéséről, arra hivatkozva, hogy a vasúti összeköttetés fenntartása nem kifizetődő számukra. A román CFR Calatori vállalat, a Danas napilapnak adott nyilatkozatában azonban hivatalosan is megerősítette, hogy a Szerbiai Vasutak Közvállalat korábbi adóssága áll az ügy hátterében.

A nyilatkozat szerint a vasúti forgalom felfüggesztése ezen az útvonalon ideiglenes. A CFR Calatori vezetősége mindeddig több lépést is tett annak érdekében, hogy bilaterális találkozót szervezzen a Szerbiai Vasutak vezetőivel, amelyen megbeszélnék a 2012. évi tartozások törlesztésének a módját.

– Vállalatunk teljes mértékben nyitott vonatok mindkét irányú közlekedésének a megszervezésére a Temesvár–Versec vasútvonalon – mondta a romániai cég illetékese.

A szeptember folyamán Belgrádban megtartott tárgyalásokon fény derült arra, hogy a román fél irányába felhalmozódott adósság a Srbija voz megalakulását megelőző időszakban keletkezett, vagyis még mielőtt a Szerbiai Vasutak Közvállalat három különálló vállalatra szakadt.

A CFR Calatori vállalat követelései a 2015. augusztus 10-e előtti időszakra vonatkoznak. A közvállalat átszervezése után a Srbija voz magára vállalta az adósság törlesztését. A vállalat illetékese az említett találkozón elmondta, hogy készen állnak arra, hogy a saját forrásaikból visszafizessék az adósságot, emellett javaslatot tett a költségek rendezésének dinamikájára, a felfüggesztett vasúti forgalom visszaállításának a feltételével.

Mivel a CFR Calatori vállalat képviselőinek akkor nem állt hatáskörében a javaslat elfogadása, a Srbija voz képviselő arra számítanak, hogy a román vasutak illetékesei minél előbb meghozzák döntésüket a kérdést illetően.

A Szerbiai Vasutak Közvállalat adósságának összegét sem a román, sem a szerb fél nem szeretné nyilvánosságra hozni.