2024. április 19., péntek

Mégis lesz második forduló Szlovéniában

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.

A szlovén választási bizottság által közzétett adatok szerint Borut Pahor a voksok 47,19 százalékát, legfőbb riválisa, a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Šarec (a képen) a szavazatok 24,91 százalékát szerezte meg 96 százalékos feldolgozottság mellett. Eszerint ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet november 12-én tartanak.

Pahor a hivatalos eredmények közzététele után tett első nyilatkozatában elismerte, hogy második fordulóra lesz szükség. "Készen álltunk erre az elejétől fogva" - mondta, majd hozzátette: biztos a győzelmében, de keményen kell dolgoznia. 

A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, a teljes részvétel 43 százalékos volt a választási bizottság honlapja szerint.