2024. március 28., csütörtök

Volt egyszer egy Újvidék 164.

Fel nem épült emlékművek

Újvidéken igen kevés a köztéri szobor, az emlékmű és szökőkút. Ez a jelenség a város történelmén keresztül mindvégig jellemezte Újvidék társadalmát. Az, hogy ennek mi az oka, külön elemzést érdemelne. Így volt ez mindig, és a tervezett közterek díszítése talán mindig egy és ugyanazon okból maradt el, a város a pénzét más, talán hasznosabb dolgokra költötte, és magyarázatként mindegyik városvezetés a pénzhiányt jelölte meg.

A II. világháború ideje alatt, 1941 és 1944 között két, a magyar városvezetés által tervezett, de soha nem kivitelezett emlékmű sorsa is a történelmi példákhoz hasonlóan alakult. Történt mindez akkor, amikor Bácska 1941-es visszacsatolását követően több hadtörténeti publikációban és emlékkönyvben részletesen foglalkoztak a Bácskából származó, az első világháborúban részt vett vagy elesett bajtársak emlékének megörökítési szándékával. Természetesen az akkor időszerű, ideológiai rendszer szellemében az „új-régi rend” folytonosságának, a visszacsatolás „történelmi indokoltságának” kézzelfogható bizonyításának szándékával.

Mindkét emlékmű tervezetét a Schomann cég pecsétjével látták el, az egyiknek tervezője és részben kivitelezője, Baranyi Károly közismert szobrász és keramikus művész lett volna. A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy ezek közül a tervezetek közül a város polgármesterének Baranyi Károly szobortervezete tetszett jobban. Erről az első világháborúban elesett, 1200 újvidéki vagy Újvidéken eltemetett katona hősi temetőjében emelendő emlékhelyre vonatkozó, polgármesteri iratokból lehet tudomást szerezni. A város vezetése 1943 őszén megállapította, hogy a „hősi katonatemetőben” az egyes sírokon nincs sírkereszt, sem közös emlékmű. Ezért 1943. október 5-én olyan határozatot hozott, hogy elrendelik „a méltó kegyelet kifejezésének jeléül” egy „közös síremlék felemelését”. A megindoklásban az is szerepelt, hogy a „jugoszláv uralom alatt a hősi temetőt sem a hatóság, sem a magánosok nem gondozták”, s ezért hiányzott a fejfák nagy része. A kegyelet lerovásául szükségesnek tartották a közös síremlék felállítását és a temető „parkszerű kiképzését”. A közös síremlék kb. 1000 pengőbe került volna, melynek költségeihez a magyar királyi honvédelmi miniszter az év folyamán már 5000 pengő segélyt folyósított a város közönségének. Ebben az ügyben a polgármester három felhívást intézett, az egyiket Schomann János kőfaragó mesternek, hogy az emlékmű munkálatait folyó év október 15-éig fejezze be. A másikat Baranyi Károly szobrászművésznek, hogy a feladatul kapott „ornamens turulmadarat” szintén október 15-éig készítse el, és a kőfaragó vállalkozóval egyetemben az emlékműn helyezze el. Ezért számára előlegként kiutalt 600 pengőt, a munkájáért járó összeg egy részét. Ugyanakkor arra utasította a városi főkertészt, hogy a katonai ügyosztály vezetőjének utasítására a hősi temető egész területét parkosítsa. Lévén, hogy ekkor már a háború majdnem két éve tartott, az emlékművel kapcsolatosan felmerült az is, hogy a város biztosítsa a szükséges követ és a márványt. Mivel a város rendelkezett a szükséges kőmennyiséggel, így a műszaki ügyosztály a város anyagraktárából 50 négyzetméter vörös márványlapot juttatott a munkálatokhoz közvetlenül a vállalkozónak, az ifjú Schomann cégének. Ezt a közművelődési ügyosztálynak kellett igazolnia. Hogy a két fölajánlott tervezet közül melyik került kivitelezésre, azt nem lehet tudni. Az október 5-én még csak a tervezetek és rendelkezések szintjén létező emlékhelyet a hónap végére, mindenszentekre és halottak napjára már megkoszorúzhatták. Szép időben a különböző katonai alakulatok, a város és a városi egyesületek elhelyezték koszorúikat „a temető keresztje alatt”. A kegyeletadás, a Reggeli Újság tudósítása szerint, a Daloskör által elénekelt Himnusszal fejeződött be. A megemlékezések másnap is folytatódtak, amikor a gimnázium tanulói zarándokoltak a temetőbe és rótták le kegyeletüket. Ugyanaznap látogatta meg a temetőt a gimnázium cserkészcsapata is, amelyik „megkoszorúzta a katonatemetőben a Hősök Emlékkeresztjét”. A katonai temetőben pedig 100 év múltán is az első világháborúban elesett és Újvidéken eltemetett 1200 katona nyugszik.