2024. április 19., péntek

Két út, két körforgalom

Jelentős infrastrukturális beruházásokat jelentett be Nagybecskerek polgármestere

Két jelentős út építését, két körforgalom kiépítését és az ipari övezet bővítését helyezte kilátásba Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A polgármester elmondta, hogy a szerbiai és a vajdasági kormány legutóbbi együttes ülésén protokollt írtak alá az Újvidék és Nagybecskerek, valamint a Belgrád és Nagybecskerek közötti, úgynevezett gyors utak tervdokumentációjának az elkészítéséről. Ezzel megtették az első lépést a Bánát és Vajdaság számára rendkívül fontos utak kiépítésének megvalósítása felé. A tervdokumentáció elkészítését fele-fele arányban finanszírozza a köztársaság és a tartomány. Az elvárások szerint a tervdokumentáció a jövő év első feléig elkészül, és utána kezdődhet a projektum megvalósítása.
A polgármester szerint ezzel jelentősen javulni fog Nagybecskerek összeköttetése a két várossal és ipari központtal, és ez hozzájárul majd a vidék gazdasági és számos egyéb fejlődéséhez. Emlékeztetett, hogy már folyik a Nagybecskerek és Újvidék közötti út zsablyai szakaszának a felújítása.
– Mindennap szemtanúi lehetünk annak, hogy mennyire túlterheltek ezek az utak, és hogy miért is indokolt az említett utak kiépítése. Elkészült egy felmérés, amely úgyszintén indokolttá teszi a beruházást. Nagybecskerek létrehozott egy munkacsoportot is, amelynek élére Dragan Vujović, a Városi Tanács tagja került. A munkacsoport feladata az lesz, hogy segítse a közlekedési, építészeti és infrastrukturális minisztériumnak a beruházásokkal kapcsolatos munkáját – mondta a polgármester.

Folyik az Újvidék és Nagybecskerek közötti út felújítása (Fotó: Kecskés István)

Folyik az Újvidék és Nagybecskerek közötti út felújítása (Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki városi képviselő-testület a legutóbbi ülésén elfogadott határozata értelmében pedig a jelenlegi 74 hektárról 550 hektárra bővítik a Délkelet-Écska 2 nevű ipari övezetet. A polgármester elmondta, hogy a részletes szabályozási terv elfogadása után megkezdődik az övezet infrastrukturális felszerelése is. Mint kiemelte, erre azért volt szükség, mert a beruházók nagy érdeklődést mutatnak Nagybecskerek iránt. Az ipari övezethez kötődik az egyik körforgalmi útkereszteződés kiépítése is, ennek köszönhetően könnyebben és biztonságosabban lehet majd bejutni az ipari övezetbe a belgrádi útról. A másik körforgalmat az autóbusz-állomásnál építik ki. Mindkettőnek hamarosan megkezdődnek a munkálatai.