2024. április 20., szombat

„Gyorsan fejlődik a csapatunk”

A Veszprém elhozott egy pontot Kielcéből

Nagy csata után, végig kiélezett, gólgazdag mérkőzésen tudott pontot menteni a Bajnokok Ligája B csoportjának éllovasa, a magyar bajnok Veszprém a lengyel Vive Kielce otthonában. Ljubomir Vranješ edző csapata a Kiel elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan rossz rajtot vett, és már az első percekben háromgólos hátrányba került.

A sérült Nagy Lászlót nélkülöző magyar alakulat azonban fokozatosan felvette a ritmust, és lőtávolból követte a házigazdát – mi több, az első félidő végére még a vezetést is megszerezték a vendégek. A második játékrészben végig a Kielce diktált, kézben tartva a vezetést, a Veszprém pedig üldöző szerepbe kényszerült, de sikerült közel maradnia a lengyelekhez, elsősorban Blaž Blagotinšek (5) és Kent Robin Tønnesen (6) góljainak köszönhetőn.

„A Kielce az egyik legerősebb ellenfél a csoportban, hazai pályán és idegenben egyaránt. Hatvanpercnyi kemény küzdelem végén szereztünk pontot, büszke vagyok arra, ahogy a csapatunk összeállt. Nagyon nehéz volt az utolsó tíz perc, a Kielce vezetett, mi pedig kétperces kiállításokat kaptunk. Nagyon gyorsan fejlődünk” – nyilatkozta Vranješ a mérkőzést követően, csapata pedig a megszerzett egy ponttal tartja első helyét csoportjában, míg a Kielce, némileg váratlanul, mindössze a csoport 5. helyét foglalja el öt mérkőzést követően.

NŐI SZUPER B LIGA

Újabb adai vereség

Ada: Halász József–Vrbas 16:23 (7:13)

A Műszaki Iskola sportcsarnoka, 120 néző, vezette: Tošković, Avramović (Újpázova).

Halász József: Fehér, Zaj, Fajka 4, Pék, Balázs 2, Király 2, Rákos 3, Beodranski, Vuletić, Mikusák 4, Kovács, Kresoja, Aksin 1, Soleša.

Vrbas: Ivanov, Grozdanić 2, Dimić, Vulilj, Knežević 3, Bojanić 4, Petrović, Lovrić 2, Mažić 3, Cvrlf, Vasiljković, Adega 1, Pavlović 5, Sukur 3.

Az újonc adai lányoknak egyelőre még nem sikerült mérkőzést nyerniük a Szuper B Ligában, hiszen szombaton hazai pályán ismét vereséget szenvedtek, ezúttal a Vrbas csapatától. A Halász lőtte ugyan az első gólt, de a vendégek rövidesen fordítottak, és megszerezték a vezetést, amelyet a mérkőzés végéig magabiztosan megőriztek. Az elején a Halásznak még sikerült többször két találatra felzárkóznia, de a folytatásban a vendégek már általában három-négy góllal vezettek, amit a félidő végére hatra növeltek. A második félidő két hazai góllal kezdődött, de utána a vendégek ismét magukra találtak, és a hajrában már kilencgólos előnyük is volt. A hazai csapat keményen küzdött, de sikertelenül igyekezett felzárkózni, amihez hozzájárultak a kihagyott helyzetek, a játékban elkövetett hibák és a kitűnően védő vendégkapus is.

A 3. forduló többi eredménye: Proleter–Minaqua 18:34 (10:15), Pančevo–Kučevo 23:26 (11:15), Želeničar–Zaječar 19:36 (7:22), Požarevac–Metalac 29:25 (16:14). A pillanatnyi sorrend: Minaqua 6, Vrbas, Zaječar, Kučevo, Železničar és Požarevac 4, Pančevo és Pirot 2, Halász József, Proleter és Metalac 0 pont.