2024. március 29., péntek

Új Duna-híd épül Komáromnál

Orbán: Megvédjük Európa külső határait és átjárhatóvá tesszük a belsőket – Fico: Az új híd jelképezi a szlovák–magyar kapcsolatok javulását

Az új komáromi Duna-híd legyen annak a jelképe, hogy mi megvédjük Európa külső határait és továbbra is nyitva tartjuk a belső határokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a komáromi Monostori erődben az új Duna-híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen, ahol a szlovák miniszterelnökkel közösen mutatták be a híd terveit.

Orbán Viktor és Robert Fico kezet fog a készülő híd látványterve előtt (Fotó: MTI)

Orbán Viktor és Robert Fico kezet fog a készülő híd látványterve előtt (Fotó: MTI)

Hozzátette: a híd építése bizonyíték arra, hogy szlovákok és magyarok európai polgárként átjárható, bejárható Európában hisznek.

A visegrádi együttműködés erős alapokon nyugszik, mert olyan vezetők állnak a közép-európai országok élén, akik a saját hazájukon túl Közép-Európában is gondolkodnak – jelentette ki.

„Nekünk meggyőződésünk, hogy aki Közép-Európában gondolkodik és cselekszik, az jót tesz mind a négy visegrádi országnak, és jót tesz egész Európának is” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt időszakban Szlovákia és Magyarország megtalálta az együttműködés közös pilléreit a politikában és a gazdaságban.

Orbán Viktor kijelentette, a két nemzet akkor lehet még sikeresebb, ha közös határai mentén újabb és újabb kapcsolatokat hoz létre. Ennek legnagyobb nyertesei a két ország határán lévő települések és az ott élő emberek lesznek.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben hat új kapcsolat épült ki Szlovákia és Magyarország között. A teherkomp átadásával tíz kilométerre csökkent a határátlépési pontok közötti távolság. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez még mindig messze van a Nyugat-Európában megszokott 2-4 kilométeres távolságtól, úgyhogy „sok munkánk lesz még a jövőben”, majd köszönetet mondott a szlovák miniszterelnöknek az elmúlt években végzett közös munkáért.

Soha korábban nem voltak olyan jók a szlovák–magyar kapcsolatok, mint most, az új Duna-híd pedig jelképe lehet annak, hogy a kapcsolatok jobbá tételét mindkét fél komolyan veszi – jelentette ki Robert Fico.

A szlovák kormányfő felidézte, hogy a jelenlegi híd még az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, és bízott benne, hogy az új híd, amelyet most a magyarok és a szlovákok közösen felépítenek, legalább annyi ideig szolgál majd, mint az, amelynek a feladatait átveszi.

Robert Fico hangsúlyozta, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok javulásáért jelentős részben Orbán Viktor magyar kormányfőt illeti a köszönet. Hozzátette: „Azt szeretném, hogy ez az új híd jelképe legyen annak, hogy mennyire komolyan vesszük a szlovák–magyar kapcsolatok még jobbá tételét.” Megjegyezte, ritkán látni, hogy politikusok tartják magukat a szavaikhoz, de ez a magyar és a szlovák kormányfők között az utóbbi években már hagyománnyá vált.

Robert Fico több olyan közös álláspontot is megemlített, amelyekben szavai szerint mindkét kormányfő véleménye megingathatatlan. Európa jövőjét tekintve a külső határok védelmének alapfontosságúnak kell lennie, ugyanakkor a belső határok nyitottságával kapcsolatban tett ígéreteket nem szabad megszegni; a közös Európáról pedig közösen kell döntéseket hozni, úgy, hogy közben tiszteletben kell tartani az egyes tagállamok különlegességeit – sorolta.

Komáromot és a felvidéki Révkomáromot jelenleg egy vasúti híd mellett csak egy közúti híd köti össze. A híd befejezését 2019 végére tervezik.