2024. április 19., péntek

Újra árverésen a gyógyszertár

Zombor város meghirdette a városi alapítású gyógyszertár üzlethelyiségeinek bérbeadását. Az összes patika együtt havonta legalább 360 ezer dinár fejében bérelhető, áfa nélkül.
A városban 4 patikát adnak bérbe 15 évre, miként a falusiakat is Bezdánban, Kerényen, Sztapáron, Nemesmiliticsen, Őrszálláson, Regőcén, Csonoplyán, Monostorszegen, Telecskán, Küllődön, Doroszlón, Béregen és Sárin (Aleksa Šantićon). A patikákat külön-külön nem lehet bérbe venni, a végleges árat pedig 20 százalékkal növelik a berendezés bérbeadásának fejében.
A leendő bérlő minden objektumban köteles patikát tartani, vagyis kiskereskedelmi gyógyszerforgalmazást végezni. A bérleti díj nem tartalmazza az üzlethelyiség működési költségeit, így a villany, a fűtés, a telefon, a szemétkihordás díját.
Olyan ajánlattevők jelentkezhetnek, amelyek nyolc évnél hosszabb ideje egészségügyi intézményként patikákat működtetnek, az utóbbi három évben gazdasági jövedelmük meghaladja az 1,5 milliárd dinárt, számlájuk nincsen zárolva, illetve az utóbbi két évben nem volt zárolva, legalább 60 személyt foglalkoztatnak, valamint szerződésük van a Köztársasági Egészségbiztosítási Alappal a biztosítottak számára fölírt gyógyszerek vényre való kiadásáról.
A hirdetményre legkésőbb október 30-án 10 óráig lehet jelentkezni. Az ajánlatokat 15 perc múlva fölnyitják, az árverés pedig 13 órakor kezdődik.
A leendő bérlő köteles a Zombori Gyógyszertár (Apoteka Sombor) dolgozóit a bérlet idejére átvenni, és azonos föltételeket, illetve azonos munkát adni számukra, mint a korábbi munkaadójuk. A bérlő köteles megszervezni az ügyeletet is a gyógyszertárban.
A város korábban egyszer már meghirdette az általa alapított Zombori Gyógyszertár üzlethelyiségeinek bérbeadását, de akkor két potenciális bérlő kifogást emelt a hirdetmény tartalmával szemben, így a város visszavonta a hirdetményt.