2024. április 20., szombat

A vízhiánynak nincs köze a vízgyárhoz

Nagybecskerek ebben a hónapban már két hétvégén maradt vízszolgáltatás nélkül. Mindkét esetben a fővezetéken történt a meghibásodás. Az ismétlődő csőrepedések különféle találgatásokra adtak okot. Az egyik ilyen vélemény a vízgyár próbaüzemeltetésével hozta összefüggésbe a meghibásodásokat. A Városi Vízművek cáfolja az effajta találgatást.
A vállalat közleménye szerint a vízhiány nem hozható összefüggésbe azzal, hogy június 15-e óta folyik a vízgyárnak a beüzemelése. Annál is inkább, mivel az említett két eset alkalmával, vagyis az elmúlt két hét alatt nem is működtették a víztisztító berendezést. Mint ahogy közölték, nem is fogják üzembe helyezni mindaddig, amíg a megtisztított víz minősége nem felel meg minden szabványnak. A vízművek illetékesei szerint valójában nagymértékű meghibásodásról van szó, amit nem lehet előre látni. A vállalatban azt is cáfolják, hogy az egész város víz nélkül maradt volna. Szerintük ugyanis a város nagyobb részében gyorsan visszaállt a vízszolgáltatás, az alacsony nyomás okozott azonban gondot, s emiatt nem juthatott el a víz minden lakásba.
Nagybecskereken egyébként mindenki azt várja, hogy üzembe helyezzék a vízgyárat, és 14 év után végre arzénmentes víz kerüljön a vezetékbe.